Minden gyerekben ott a lehetőség, hogy boldog, teljes életet éljen.

Varázskulcs Közösség


Időutazás, avagy így tanulunk idén

2018. október 21. - mentatea

Tavaly kívülről befelé haladtunk a világunkban: a naprendszertől a Föld bolygón át, az állatvilágon keresztül eljutottunk az emberi testig. Idén az időben utazunk. Azt gondoljuk ugyanis, hogy a jó iskolai eredményekhez szükséges tudáson (olvasás, írás, számolás) kívül arra is szüksége van/lesz a…

Tovább

Segíts, hogy büszkén mehessenek iskolába!

Iskolakezdésre gyűjtünk a Varázskulcs Közösségbe járó, hátrányból indult gyerekeknek. Megkérdeztük, hogy mire vágynak, abból is kikerestünk egy-egy igényesebb darabot, majd ezek megvásárlásában kérjük a támogatók segítségét. Azt szeretnénk, ha büszkén és motiváltan kezdenék az iskolát ebben az…

Tovább

Idáig jutottunk a második tanév végére

Sokan kérdezik tőlünk, és persze mi is magunktól: miben mutatkozik meg a fejlődés, amiért dolgozunk? Milyen eredményeket tudunk felmutatni? Nőttek-e már a gyerekek esélyei a továbbtanulásra, a munkaerőpiacra való belépésre? Látjuk-e már, hogy van értelme a munkánknak? A válasz pedig röviden az, hogy…

Tovább

A gyerekek árvaházat vagy kutyamenhelyet támogatnának

Felnőttes dolgok: a munka világa, a pénz és a foglalkozások most a témánk. Van még mit szélesíteni az ezzel kapcsolatos tudásukon, ám a szívük már most is a helyén van. Az első, beszélgetős alkalmon ezek a gondolatokat osztották meg velünk a gyerekek.   Az első, asszociációs játékból kiderült,…

Tovább

A mesék színes fonala szövi át a foglalkozásainkat

Már az elején is próbálkoztunk vele, de nem ment könnyen. Olyan gyerekekeket, akiknek kevés jut vagy teljesen hiányzik az életéből a mese, viszont sok benne a képernyő, nehéz lekötni, csendre, nyugalomra bírni szimplán meséléssel. Volt olyan, amikor mindenkit rá akartunk venni a mesehallgatásra,…

Tovább

Az első támogatások öröme és hatása

Az első doboz mesekönyv, az első 15 ezer forint, az első ingyenes nyújtott szolgáltatás. Nekünk óriási örömet okozott és erőt adott, amikor először megtapasztaltuk, hogy magunkon kívül más is hisz a munkánkban. Amikor először megtapasztaltuk, hogy nem vagyunk egyedül, vannak segítőink ezen az úton.…

Tovább

Megerősödve léptünk a második Varázskulcs évbe

"Először csak egyedül voltam, de mindenképpen akartam javítani a helyzeten. Mert láttam, hogy mennyire sok reménytelen sorsú gyerek van körülöttünk..." Szubjektív gondolatok a Közösség alapítójától a második Varázskulcs év kezdetére. "A kisfiam osztálytársai voltak, a barátai, és a többi…

Tovább

A „rossz” tanuló édesanyjának levele a jó tanulóéhoz

Találtunk egy nagyon elgondolkodtató levelet, amit egy kitűnő tanuló szüleinek írt egy képzeletbeli „rossz” tanuló édesanyja. Ez a gyerek történetesen diszlexiás, édesanyjának elképzelt szavait pedig az olvasási nehézséggel küzdőknek szóló Varázsbetű blog szerzője jegyezte le. De annyira igaz szinte…

Tovább

Téged is elszomorít a hátránnyal induló gyerekek nehéz helyzete? Ne gondold, hogy nincs lehetőséged változtatni! Apróságokkal is elkezdheted.

A világmegváltás első 4 apró lépése a Varázskulcs Közösségtől

Szerinted sem igazságos, hogy gyerekek jövőjét gúzsba köti a család anyagi helyzete, a szüleik sorsa, vagy épp a szülők hiánya? Azt hiszed, nem tudsz ezen változtatni? Úgy érzed, nincs elég pénzed, erőd, energiád, hogy mások rossz helyzetén javíts? Pedig egyszerű! Különösebb erőfeszítés nélkül,…

Tovább

A mi különleges évzárónk

Már attól is különleges, mert ez volt az első. Az első tanévünk első évzárója. Hogy nekünk, önkénteseknek mit jelentett, azt hamarosan egy önkéntes találkozón fogjuk átbeszélni. Az évzárón viszont a gyerekektől igyekeztünk megtudni, hogy is telt nekik velünk, ez az év. A visszaemlékezést segítettük…

Tovább

Kilépni a keretekből

A mi gyerekeink között is vannak, akik annyira motiváltak, hogy még egy péntek délutáni foglalkozáson is hajlandóak leülni az asztalhoz egy felnőttel játékosan vagy komolyan tanulni. Egy részüknek az (is) lelkesítő ilyenkor, hogy csak rájuk irányul a figyelem. De többségükkel sokszor kell küzdeni,…

Tovább

Motiváció még nagyobb sebességre kapcsolva

Ahogy közeledik az év vége, szeretnénk még egy kicsit többet tanítani, még több élményt szerezni a gyerekeknek, hogy örömmel jöjjenek hozzánk szeptemberben is. A gyereknapi buszozás, az izgalmas közlekedési vetélkedő, a lovaglás és a júniusban hátralévő programok mind-mind ezt a célt szolgálják. És…

Tovább

Fél évesek lettünk!

Március 30-án éppen 6 hónapja, hogy megtartotta évnyitó foglalkozását a Varázskulcs Közösség. A terv és a csapat persze már korábban megszületett: júliusban alapítottuk a Varázskulcs Egyesületet, majd szeptember 2-án tartottuk az első önkéntes találkozót. Hivatalos születésnapunk alkalmából most…

Tovább

Tudatosan, szenvedéllyel

Gondolkoztam rajta, hogyan írjam meg a változást, amely végbemegy a Közösségben. Hogy kezdünk-e felnőni vagy megkomolyodni? De isten ments, hogy olyasmit sugalljak, mintha távolodnánk a gyerekektől! Hiszen éppenhogy szeretnénk előhozni vagy megőrizni magunkban a gyermeket, hogy minél közelebb…

Tovább

Ahány gyerek annyiféle

Az egyik csak szaladgálna, de, ha lehet ordítva. A másik inkább az asztal alá bújna és ott is maradna. Az egyikből folyton ömlik a szó, a másik a világért sem szólalna meg. Ahány gyerek, annyiféle. Mi azonban megengedhetjük magunknak, hogy alkalmazkodjunk hozzájuk. Elejétől fogva úgy indultunk neki…

Tovább

Hátránnyal induló gyerekeknek adnak esélyt a sikeres és boldog életre (Megjelent a Péceli Hírek októberi számában)

Bemutatjuk Pécel legfiatalabb civil szervezetét, a Varázskulcs Közösséget

Erős alapokra lehet jó házat építeni. Igaz ez a tanulmányainkra, végső soron az életünkre is. Az iskola első évei meghatározzák sorsunkat. Azok a gyerekek, akik hátránnyal indulnak, gyorsan elveszítik az esélyt arra, hogy tovább tanuljanak, versenyképesek legyenek a munkaerőpiacon. Ezen szeretne…

Tovább

Arcok a Varázskulcsban

Néhány közeli kép a gyerekekről és az önkéntesekről. Még az évnyitón készítette őket Bajnóczi Anna. Köszönjük! A többi "hivatalos" képet az évnyitóról ebben az albumban lehet végiglapozni. Vagy látogass el Facebook oldalunkra még több képért és aktuális információért!      

Tovább

Tanuljuk egymást

A második igazi foglalkozáson vagyunk túl. Nem akarjuk elkiabálni, de óriási eredménynek tűnik, hogy már most sikerült kialakítanunk egy elég jól működő menetrendet, amit végig is vittünk a foglalkozáson. Ezt most röviden be is mutatjuk: Érkezéskor kézmosással, evés-ivással kezdünk, mert a gyerekek…

Tovább

Máris kapukat nyitott a Varázskulcs

Hálás, fáradt, jókedvű és az eddigieknél is lelkesebb volt a Varázskulcs Közösség csapata az évnyitó foglalkozás után. Megindító volt az első találkozás a gyerekekkel, akik a foglalkozás végén egyhangúan jelentették ki, hogy legközelebb is jönni szeretnének. Igyekeztünk is elvarázsolni őket. A…

Tovább

Rosszalkodni szabad

Beszélget az órán, szaladgál a folyosón, bebújik a pad alá, ha kérdezik, tanítási idő alatt eszik, énekel, dühében kiabál... Megannyi "rosszaság", ami miatt elmarasztalás jár az iskolában. Azok a gyerekek, akiknek sok ilyen van a rovásán, na ők a "rossz" gyerekek. Akármekkora türelemmel is áll…

Tovább
süti beállítások módosítása