Minden gyerekben ott a lehetőség, hogy boldog, teljes életet éljen.

Varázskulcs Közösség


Adj akkor is, ha kevés van

2018. december 17. - mentatea

Fontosnak tartjuk, hogy azok a gyerekek, akik sokszor adakozásra szorulnak, maguk is megtapasztalják az "adni jó" örömét. Hogy lássák, más is segítségre szorul, sőt van, aki nehezebb helyzetben van, mint ők. Megérezzék, hogy segíteni akkor is lehet, ha nekünk kevés van. Ennek szellemében folytattuk…

Tovább

Segíts, hogy büszkén mehessenek iskolába!

Iskolakezdésre gyűjtünk a Varázskulcs Közösségbe járó, hátrányból indult gyerekeknek. Megkérdeztük, hogy mire vágynak, abból is kikerestünk egy-egy igényesebb darabot, majd ezek megvásárlásában kérjük a támogatók segítségét. Azt szeretnénk, ha büszkén és motiváltan kezdenék az iskolát ebben az…

Tovább

Számvetés 2017-re

Szeptember óta 10 gyerek, 10 önkéntes, 10 pénteki délutáni foglalkozás, 2 nagy témakör - a világűr és a Föld - feldolgozása Barna Kinga foglalkozásvezető irányításával, 2 mese előadás a Hámori Házban Bognár-Burik Beával, 2 meseterápiás foglalkozás Török Gabriellával és Lentulay Edinával, 1 Mikulás…

Tovább

Az első támogatások öröme és hatása

Az első doboz mesekönyv, az első 15 ezer forint, az első ingyenes nyújtott szolgáltatás. Nekünk óriási örömet okozott és erőt adott, amikor először megtapasztaltuk, hogy magunkon kívül más is hisz a munkánkban. Amikor először megtapasztaltuk, hogy nem vagyunk egyedül, vannak segítőink ezen az úton.…

Tovább

Téged is elszomorít a hátránnyal induló gyerekek nehéz helyzete? Ne gondold, hogy nincs lehetőséged változtatni! Apróságokkal is elkezdheted.

A világmegváltás első 4 apró lépése a Varázskulcs Közösségtől

Szerinted sem igazságos, hogy gyerekek jövőjét gúzsba köti a család anyagi helyzete, a szüleik sorsa, vagy épp a szülők hiánya? Azt hiszed, nem tudsz ezen változtatni? Úgy érzed, nincs elég pénzed, erőd, energiád, hogy mások rossz helyzetén javíts? Pedig egyszerű! Különösebb erőfeszítés nélkül,…

Tovább

Kilépni a keretekből

A mi gyerekeink között is vannak, akik annyira motiváltak, hogy még egy péntek délutáni foglalkozáson is hajlandóak leülni az asztalhoz egy felnőttel játékosan vagy komolyan tanulni. Egy részüknek az (is) lelkesítő ilyenkor, hogy csak rájuk irányul a figyelem. De többségükkel sokszor kell küzdeni,…

Tovább

Fél évesek lettünk!

Március 30-án éppen 6 hónapja, hogy megtartotta évnyitó foglalkozását a Varázskulcs Közösség. A terv és a csapat persze már korábban megszületett: júliusban alapítottuk a Varázskulcs Egyesületet, majd szeptember 2-án tartottuk az első önkéntes találkozót. Hivatalos születésnapunk alkalmából most…

Tovább

Hátránnyal induló gyerekeknek adnak esélyt a sikeres és boldog életre (Megjelent a Péceli Hírek októberi számában)

Bemutatjuk Pécel legfiatalabb civil szervezetét, a Varázskulcs Közösséget

Erős alapokra lehet jó házat építeni. Igaz ez a tanulmányainkra, végső soron az életünkre is. Az iskola első évei meghatározzák sorsunkat. Azok a gyerekek, akik hátránnyal indulnak, gyorsan elveszítik az esélyt arra, hogy tovább tanuljanak, versenyképesek legyenek a munkaerőpiacon. Ezen szeretne…

Tovább

Csapat születik

Az első felhívásunk közzététele óta velünk, alapítókkal együtt több mint 15 ember határozott úgy, hogy önként és rendszeresen támogatja a Varázskulcs Közösség munkáját, segíti a hátránnyal induló gyerekeket, hogy boldogabbak és eredményesebbek legyenek. Még nagyobb öröm, hogy az újonnan csatlakozott…

Tovább
süti beállítások módosítása