A második igazi foglalkozáson vagyunk túl. Nem akarjuk elkiabálni, de óriási eredménynek tűnik, hogy már most sikerült kialakítanunk egy elég jól működő menetrendet, amit végig is vittünk a foglalkozáson. Ezt most röviden be is mutatjuk:
Érkezéskor kézmosással, evés-ivással kezdünk, mert a gyerekek…
Az első felhívásunk közzététele óta velünk, alapítókkal együtt több mint 15 ember határozott úgy, hogy önként és rendszeresen támogatja a Varázskulcs Közösség munkáját, segíti a hátránnyal induló gyerekeket, hogy boldogabbak és eredményesebbek legyenek. Még nagyobb öröm, hogy az újonnan csatlakozott…