Minden gyerekben ott a lehetőség, hogy boldog, teljes életet éljen.

Varázskulcs Közösség

Együtt építjük a mi mesebeli várunkat

2017. október 22. - mentatea

img_3703.JPG

Változatos módszerekkel igyekszünk rávenni a gyerekeket, hogy a foglalkozásaink fejlesztő feladataiban részt vegyenek, együttműködjenek, a nehezebb feladatokat is igyekezzenek megoldani. Úgy fejlesztünk, hogy közben a gyerekek jól is érezzék magukat, emellett próbáljuk a motivációjukat növelni, kedvet csinálni nekik a fejlődéshez, tanuláshoz, a közös "munkában" való részvételhez. Ennek érdekében vezettük be az előző tanévben motivációs rendszerünket, melyről itt írtunk. A második tanévet már úgy kezdtük, hogy levontuk az első tanév tapasztalatait, és amiben irányváltást éreztünk szükségesnek, ott csiszoltunk a módszereken. Ilyen volt a motivációs rendszer is. Az első változat ugyanis az egyéni eredményekre épített, egyénileg jutalmaztuk a jó teljesítményt. Ez a módszer versenybe kényszerítette a gyerekeket, ami viszont egyenlőtlen helyzeteket is teremtett (nem mindenki versengő alkat, van, aki hamar megijed a kudarctól), és nem segítette az együttműködés kialakulását sem a csoportban.

Éppen ezért a második tanévet egy együttműködésen alapuló motivációs rendszerrel kezdtük el, amelyben ugyan látszanak az egyéni eredmények is, de a jutalomért együtt kell megdolgozniuk. Egyik önkéntesünk ötlete nyomán a gyerekeknek egy mesebeli várat kell felépíteniük színes téglákból. Ha egy-egy nagyobb egységet (bástyát) sikerül együtt felépíteniük, akkor elmegyünk együtt egy kirándulásra, amit velük együtt találunk ki. A rendszert az első foglalkozáson mutattuk be, és a másodikon is végigvettük, hogy rögzüljön.

img_3694.JPG

Ezzel párhuzamosan világos házirendet készítettünk, amit az első pár alkalommal a gyerekek olvastak fel. Ezeket a szabályokat kell betartani mindenkinek ahhoz, hogy megkapja és felragaszthassuk a foglalkozás végén az ő tégláját. A szabályokat igyekeztünk pozitív formában megfogalmazni, a tiltást minimálisra mérsékelni, inkább csak az érthetőség kedvéért szerepel benne néhány "ne" szó.

Ezek azok:

Szabályok a Varázskulcs Közösségben

1. Tiszteld a másikat úgy, ahogyan magaddal szemben is elvárod a tiszteletet! (nincs csúnya beszéd, csúfolódás, kiabálás, verekedés)
2. Hallgasd meg azt, aki beszél hozzád!
3. Dolgozz és játssz úgy, hogy más is jól tudjon dolgozni és játszani! Ne zavard a többieket abban, amit csinálnak!
4. Azért vagy itt, hogy fejlődj. Törekedj arra, hogy olyan jól végezd a feladatod, ahogyan csak tudod!
5. Ez a mi Közösségünk. Fontos, hogy elmond az ötleteidet, gondjaidat, kéréseidet, kérdéseidet. Mindig lesz, aki meghallgat, és te is hallgasd meg a választ!
6. Igyekezz türelmes lenni a többiekkel. Ha valakivel közölni szeretnél valamit, várd meg, amíg rád tud figyelni!
7. Mindig tartózkodj a csoporttal egy teremben! A foglalkozást csak akkor lehet elhagyni, ha egy felnőttől elkéredzkedtél a mosdóba, vagy ha egy felnőttel megbeszélted, hogy vele együtt máshol folytatjátok a foglalkozást.

A házirend és a vár minden foglalkozáson a falon van. A foglalkozás végén értékelést tartunk, ahol először a gyerekek mondják el, hogyan érezték magukat a foglalkozáson, miben voltak jók, min változtatnának. Utána a felnőttek és a többi gyerek is kiegészítik az értékelést. Itt törekszünk arra és a gyerekeket is erre próbáljuk rávenni, hogy ne minősítsük a gyerekeket, csak a viselkedésükről mondjunk véleményt, azt is konkrét példával alátámasztva. És arra is törekszünk, hogy a gyerek maga mondja ki, miben kellene változtatnia. Ez után döntjük el közösen, hogy jár-e a tégla, és ha igen, felragasztjuk.

img_3727.JPG

A gyerekek még az első foglalkozáson választották ki a saját színüket, így minden alkalommal olyan színű téglát kapnak.

img_3704_1.JPGA rendszer részét képezik még a lovagi pajzsok. Ezek egyrészt a gyerekek színeire emlékeztetnek minket, de ennek a táblának a segítségével fogjuk azt is rögzíteni, hogy mely témákon vannak túl a gyerekek, mely "modulokat" teljesítették már. Októberben például a világűrről, a bolygókról tanulunk. Novemberben a Föld, kontinensek, éghajlat, időjárás lesz a téma.

 

Eddig 3 rendes foglalkozáson vagyunk túl. Az elsőn még csak 4 gyerek szerzett téglát, de azóta nagyon igyekeznek, és mindenki tovább építette egy-egy téglával a várat. Ami egyébként már most is gyönyörű, de milyen csodálatos lesz, ha színes téglából tényleg felépül majd. Kíváncsian várjuk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varazskulcs.blog.hu/api/trackback/id/tr213050472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása