Minden gyerekben ott a lehetőség, hogy boldog, teljes életet éljen.

Varázskulcs Közösség

Jónak lenni jó?

2017. március 16. - mentatea

beszelgetes2.jpgA foglalkozásiankat látogató gyerekek többsége nagyon kevés dícsérettel kell, hogy beérje az iskolában. Ők azok, és általában a hátrányos helyzetű gyerekek azok, akik a tanulásban való lemaradásuk, beilleszkedési, magatartási, pszichés problémáik, kulturális hátrányaik miatt rendszeresen büntetve, kirekesztve, hátrányosan megkülönböztetve vannak. Ha mindezt valamilyen csoda folytán elkerülnék, akkor is kevés jutalom, elismerés, első díj és ehhez hasonlók jutnak nekik. A pedagógusok leginkább a fegyelmezés eszközeihez nyúlnak, ha nehezen kezelhető gyerekkel van dolguk. 1/30-as felállásnál nem is nagyon marad más választásuk.

Minden gyerek, sőt mindannyian szomjazzuk az elismerést. Csak vannak, akik a hátsó sorokból indulnak a dícséretért folytatott versenyben. Az ő erőfeszítésük bár nagyobb, mégis sokszor láthatatlan. Egy idő után valószínűleg fel is merül bennük a kérdés: jónak lenni jó? Vajon megéri a befektetett energiát? És végül sokan úgy döntenek, hogy semmi értelme a küzdelemnek, úgyis mindig ők maradnak a "rosszak".

A Varázskulcs Közösségben kezdettől fogva nincs büntetés. Az újdonság varázsa egy darabig nem is tette szükségessé. Ám az utóbbi időkben meggyűlt a bajunk a gyerekek fegyelmezetlenségével. Feszegetik a határainkat, újabb és újabb cseleket eszelnek ki, amivel rászedhetnek minket, kibújhatnak a rendezett foglalkozás szabályai alól. Persze mi sem vagyunk híján a kreativitásnak, de fárasztó és sokszor haszontalan is, ha a foglalkozás jelentős részét a rábeszélés, figyelemelterelés, meggyőzés teszi ki. Ráadásul elveszi az időnket és figyelmünket azoktól a gyerekektől, akik a másik néhány rendetlenkedése ellenére is a tanulásra koncentrálnának. Velük szemben különösen igazságtalan, ha elhatalmasodik a káosz.

A témáról sokat beszélgettünk az önkéntesekkel, végül egy igen konstruktív és izgalmas beszélgetési folyamat végén egy nagyon szép motivációs rendszer látszik kirajzolódni előttünk. Részletekről majd csak akkor számolunk be, ha már megkezdtük a rendszer bevezetését, és néhány tapasztalattal is szolgálhatunk. Az alapelvek azonban már most jól látsszanak, ráadásul elég széles konszenzusra is épülnek köztünk, így komoly esélye van, hogy sikerrel járunk.

Jó viselkedésért és együttműködésért jutalom jár. Jutalom persze a dícséret is, amit folyamatosan osztogatunk nekik, ha ügyesen megoldottak egy bármilyen kicsi feladatot. Ezen kívül a mi motivációs rendszerünkben minden foglalkozás végén pici kedvesség jár, amit egy felnőttnél válthat be a díjazott. De a Jóság kuponok gyűjthetők, és később nagyobb ajándékra is beválthatók. Az ajándékok további fejlesztéshez, fejlődéshez járulnak hozzá. Ezek kiválasztásába a gyerekeknek is lesz majd beleszólásuk.

A rosszalkodás következménye büntetés helyett a jutalom hiánya. A szabályok be nem tartásának következménye pedig egy felnőttel való közös gondolkodás, beszélgetés. A szabályokat közösen gyűjtjük össze, a gyerekekkel közösen rögzítjük majd, mi számít rosszalkodásnak.

Persze mindezzel nem mi találtuk fel a spanyol viaszt. Jutalmazásra épülő motivációs, fegyelmezést szolgáló eszközök más hasonló szervezeteknél is kiválóan működnek. De fontosnak érezzük, hogy a saját közösségünkben, a beszélgetéseinken a saját rendszerünk szülessen meg, amit mindenki magáénak érez, és hitelesen tud képviselni a következő években is akár.

Az alapokat leraktuk, sőt már a jutalmazás rendszeréhez is nagyon jó ötleteket raktunk össze. Már "csak" a gyerekeket kell meggyőznünk arról, hogy jónak lenni a Varázskulcs Közösségben igenis érdemes.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://varazskulcs.blog.hu/api/trackback/id/tr3812342577

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása