Minden gyerekben ott a lehetőség, hogy boldog, teljes életet éljen.

Elkészült az új honlapunk

2019. február 26. - mentatea

new_website.png

A Greenlight pályázatoknak köszönhetően gyorsan és olcsón elkészült az új honlapunk. Március végéig még megtalálsz minket itt is, de inkább gyere ide:

www.varazskulcskozosseg.hu

Légy részese a varázslatnak! Tarts velünk továbbra is!

Radó Péter: Katasztrófa, a magyar gyerekek negyede el fog bukni 10 év múlva

rado_peter.jpg

Olyan évek jönnek a hazai közoktatásban, amelyek sok mindenről döntenek. Amennyiben fordítani tudunk az oktatáspolitikán, elindulhatunk egy korszerű rendszer felé, ellenkező esetben – az iskolák szakmai kultúráját, az oktatás minőségét és eredményességét tekintve – menthetetlenül leszakadunk, s Európa perifériájára szorulunk. A szakmai problémákról, a tanárok helyzetéről és arról a „feladatról”, szemléletváltásról is beszélgettünk Radó Péter oktatáskutatóval, amit a szülőknek kellene megtenniük. (Az eredeti cikk az azóta megszűnt Zoom.hu-n jelent meg 2018. december 27-én. A cikket változtatás nélkül közöljük. Fotó: Halász Nóra)

Az elmúlt években egyre több kritika éri a hazai közoktatási rendszert. Az embernek néha az az érzése, hogy olyan, mint a futball, már kötelező, sőt divat szidni. Valóban ennyire aggasztó a helyzet, vagy inkább úgy kérdezem, mennyire aggasztó a közoktatás helyzete?

Vannak ennek hagyományos, s ma már új típusú mércéi. Utóbbiak körülbelül arról szólnak, hogy a közoktatás milyen mértékben készít fel a jövőre. Vegyük előre a hagyományos szempontokat, azok ugyanis jobban megragadhatóak. A magyar közoktatás legnagyobb betegsége, hogy egészen brutális mértékű egyenlőtlenségeket teremt. A honi közoktatás nem tud mit kezdeni a sokféleséggel, a különböző hátrányokkal. Ezek számos okból, így szociális helyzetből, a nemi különbségekből, etnikai, nemzetiségi hovatartozásból vagy különböző tanulási problémákból fakadhatnak. Alig van olyan dimenzió, amely mentén ne jelennének meg durva egyenlőtlenségek. Ez többek között arra vezethető vissza, hogy az itthon használt, nagyon hagyományos, az ismeret átadására, egész osztályok tanítására berendezkedett pedagógiai kultúra teljesen alkalmatlan arra, hogy ezeket a hátrányokat kompenzálja.

Van azonban egy másik problémánk is, ami még mindig az egyenlőtlenségekkel függ össze, ez pedig az egészen elképesztő mértékű szelekció. Nincs Európában még egy olyan oktatási rendszer, amely ilyen drámai mértékben és egyértelműen a gyerekek háttere alapján osztaná őket különböző intézményekbe. Ez pedig abszurd módon felerősíti az egyenlőtlenségek hatásait. Ha az oktatás csak annyira lenne képes ellensúlyozni különböző társadalmi hátrányok tanulásra gyakorolt negatív hatásait, mint két évtizeddel ezelőtt, már akkor sem lennének ennyire nagy különbségek.

Éppen ezért a legnagyobb problémát egy jó ideje abban látom, hogy a magyar közoktatás őrületes mértékben szelektáló és szegregáló.

Vegyük elő most az új típusú, jövőre vonatkozó problémákat. Vannak úgynevezett adaptív készségek, mint például a kritikus gondolkodás, a probléma megoldás, az együttműködésre való készség és még sorolhatnánk. Ezek egyre jobban felértékelődnek. Olyan mértékben változik ugyanis körülöttünk a világ, a gazdasági, a munkaerő-piaci környezet, a társadalom szerveződése, hogy már régen fel kellett adnunk azt a hitet, hogy tudjuk, milyen igényekre lesz szükség 20 év múlva, s arra nevelünk. Egyetlen értelmes oktatáspolitikai megközelítés létezik, csak arra kell képessé tennünk az iskolába most belépő gyerekeket, hogy történjen bármi is velük 20 év múlva, csináljanak akkor bármit is, foglalkozzanak bármivel, csatlakozzanak akármilyen társadalmi hálózathoz, képesek legyenek ahhoz alkalmazkodni, változni és tanulni, másokkal együttműködni. Ebben a tekintetben pedig sajnos sokkal rosszabbul állunk, mint az olyan, hagyományos készségek terén, mint a szövegértés, a matematikai, természettudományi alapkészségek. Ezeket a hagyományos kompetenciákat már régen mérik, s mostanában nem túl jó az összkép.

Ha viszont a mostani évezredben egyre inkább felértékelődő készségekre fókuszáló mérések eredményeit vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy problémamegoldásban vagy másokkal együttműködésben zajló problémamegoldásban Európa sereghajói között vagyunk. Már nem igaz az, hogy a magyar oktatás a fejlett országok átlagától picit lemaradó teljesítményt nyújt.

Hagyományos készségek terén is mélyen leszakadtunk, ám az új készségek középpontba állításával született mérésekben most valahol ott tartunk, ahol Bulgária.

Nem túl derűs a kép, de megoldásnak mindig kell lennie. Mit lehetne tenni?

A gond, hogy egyszerre három problémát kellene kezelnie az oktatáspolitikának, de az esélyét sem látom, hogy lesz olyan kormány, amely ezt képes lesz egyszerre megtenni. Az első, hogy a magyar iskolarendszernek jóval integrálóbbnak kellene lennie, legalább annyira, mint az egyébként ugyancsak szelektív osztrák vagy cseh rendszer. Ehhez radikális iskolaszerkezeti, iskolahálózati beavatkozásokra lenne szükség.

Ez valójában mit takar?

Az kell elérni, hogy a gyerekek ne a társadalmi státuszuk alapján kerüljenek különböző iskolákba.

A gazdag gyerekek a gazdagok iskoláiba, az értelmiségiek az értelmiségiek iskoláiba, a roma gyerekek a roma gettó iskolákba, a szegény gyerekek pedig a szegények iskoláiba, és lehetne folytatni. Amíg ezt valaki nem próbálja meg egy kicsit összepakolni, addig nincs megoldás, mert például a most középpontba állított adaptív készségek fejlesztéséhez is gazdag tanulási környezet kell, mégpedig szociális értelemben is. Ha csak az ugyanabban a környezetben felnőtt emberekkel vagyok képes hatékonyan kommunikálni a társadalmon belül, akkor az én problémamegoldó készségeim valójában nem érnek semmit. Az ország érdeke, hogy megtanuljunk a társadalom egyéb rétegeivel hatékonyan kommunikálni, ez pedig csak integrált környezetben történhet meg.

Mi a további két pont?

A következő, hogy a kormányzat az elmúlt nyolc évben teljesen lefegyverezte saját magát. Felszámolta azokat a strukturális feltételeket, amelyeken belül az iskolák képesek voltak azonosítani a problémákat és megvolt a mozgásterük arra, hogy azokat saját maguk megoldják. Az iskolákat nem lehet kívülről iránytani, gondjaikat kerítésen kívülről kezelni. Ha egy iskolában felvetődik egy pedagógiai probléma, akkor azt kizárólag az intézmény személyzete tudja megoldani. Nincs semmilyen külső szakértő, irányító, hivatal, ami ezt megteheti. Lehet kívülről segíteni és ösztönözni, de amíg az ott dolgozók nem kezdenek neki a saját problémáik kezelésének, addig azok nem is lesznek megoldva.

Ez szép, csak ez olyan szintű intézményi autonómiát feltételez, amelyről a jelenlegi kormányideológia mellett fölösleges még álmodni is.

Pedig éppen ez lenne a lényeg. Egy probléma megoldására képes iskola autonóm módon gondolkodik a saját céljairól. Egy ilyen intézmény nemcsak önállóan gazdálkodik, de nagy mozgástere van abban, hogyan szervezi meg a tanulást, milyen pedagógiai módszereket alkalmaz, s például ugyanazokat a gyerekeket nevelő pedagógusok között milyen együttműködést épít ki. Autonóm iskola nélkül nincs önértékelés és iskolafejlesztés sem.

Az oktatási intézmények autonómiáját azonban teljesen felszámolta a jelenlegi kormányzat, s felszámolta azokat az egyéb eszközöket is, amelyeket ha intelligens módon alkalmaznak, akkor képesek ösztönözni az iskolákat.

Sőt, akár kikényszeríthetik a problémák megoldását. Mert azért az sem igaz, hogy ha biztosítjuk az autonómiát a számukra, akkor saját maguk lelkesen elkezdenek problémákat megoldani. Ehhez segíteni, ösztönözni kell őket. Egyszerűen körül kell venni őket olyan környezettel, ami ezt támogatja.

Mondana kézzelfogható példát erre?

Ilyen eszköz például a finanszírozási ösztönzők alkalmazása. Ha – ahogy most – központi bérfinanszírozás van, akkor azt fizeti meg az állam, hogy a pedagógusok ott legyenek az iskolákban, teljesen függetlenül attól, hogy ott mit is csinálnak. Világos, hogy ehhez a helyzethez semmilyen ösztönzőt nem lehet kapcsolni. Ami egyébként ma már amúgy is lehetetlen lenne, mert a szóba jöhető eszközöket, mint az említett gazdasági, de a szakmai támogató rendszereket, továbbképzéseket is teljesen leépítette a kormány. Kellene valami egészséges, intelligens minőségértékelés, ami nem az egyes pedagógusokat, hanem az iskolákat értékeli.

Azért vannak az iskolai rangsorok.

Azok nagyon buták! Az adatok arra jók, hogy jelezzék, ha valahol van valamilyen probléma. Ám azt nem mutatják, hogy mi a probléma oka, ahhoz mélyebbre kell ásni. Ezt úgy lehet megtenni, ha kívülről és belülről értékeljük az intézményeket és felfejtjük a problémákat. Ennek az önértékelési oldala az, amikor is az iskola személyzete teszi ezt meg, s ezzel azonnal visszakerülünk a már említett autonómiához: önértékelésen alapuló iskolafejlesztést csak szakmai, gazdálkodási és szervezeti autonómiával rendelkező iskolákban lehet csinálni, ami nyomokban sincs. Ez pedig azt eredményezte, hogy

totálisan lebutult a magyar iskolarendszer, mert maguk az iskolák is lebutulnak.

A kormányzat egy primitív, bürokratikus, adminisztratív irányítást alakított ki, amely segítségével az oktatási intézményeket ma kívülről mikromenedzselik.

A harmadik problémakörről még nem beszélt.

Ez sem kis feladat, mert arról szól, hogy teljesen újra kellene gondolnunk céljainkat. Azon birkózunk, hogy mi legyen az oktatás tartalma a Nemzeti Alaptantervben (NAT).

Folyamatosan csak a tanulás nyersanyagáról beszélünk, az elképesztő ismeretközpontúság miatt viszont azt elfelejtjük, hogy a tanulás akkor működik, ha a gyerekek személyre szabottan, lehetőleg aktív módon részesei saját tanulásuknak.

Ez azt jelenti, hogy projekteket csinálnak, problémákat oldanak meg, együttműködnek egymással. Ennek velejárója, hogy tudomásul kell vennünk: a gyerekek nemcsak az iskolában, hanem az iskolán kívül is tanulnak. Természetesen a problémák megoldásához a tanulóknak ismeretekre is szükségük van, de az ismeretszerzés nem a tanulás célja, hanem annak eszköze.

Erre a megközelítésre kellene átállni. Ez pedig óriási, rendszerszintű változást jelent, hiszen ez nemcsak az iskolákat, de a pedagógusokat is érinti, sőt, a tartalmi fejlesztőket a tankönyvírókat, az oktatás irányítókat és bizony a szülők elvárásait. Ez pedig innen nézve valójában egy erőteljes kultúraváltást jelentene.

Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a magyar társadalom ennyire bölcs, haladó szemléletű és hajlandó lenne a változásra, hogy mindezt elsajátítsa.

Egy társadalom magától nem ennyire bölcs, de ennek erősítésére megvannak az eszközök. Ráadásul a harmadik feltétel egy hosszú folyamat eredménye lehet. 15-20 év alatt fokozatosan, de szívósan át lehet állítani a magyar rendszert arra, hogy az iskolákban folyó munka teljesen újfajta célokat szolgáljon. A probléma az, hogy a harmadikhoz nem lehet addig hozzákezdeni, amíg az első kettőt nem oldottuk meg.

Ez utóbbi pedig önmagában nagyjából egy évtized, ami alatt elmegy mellettünk a világ. Az a kétségbeejtő, hogy sok tekintetben már el is ment mellettünk.

Azon nem lenne szabad 2-3 évtizedet idétlenkedni, hogy irányba állítsuk az oktatási rendszerünket, hogy majd egy idő után képes legyen megfelelő típusú készségeket fejleszteni, mert így egyszerűen kiszorulunk az európai külső perifériára. Ennek már most látszanak erős jelei.

Azt hiszem, az alapvető hozzáállással is baj van. A jelenlegi kormányzat a 16 év alattiakat is úgy akarja oktatni, s úgy tekint rájuk, mintha munkaerők lennének, holott ebben az életszakaszban a legkevésbé erre lenne szükségük.

A napnál világosabb, hogy a munkaerőpiacon növekszik a készségigény. Így a legfejlettebb országok iskolarendszereiben trivialitásnak számít, hogy bizonyos alapkészségek fejlesztéséről kell szólnia az érettségi előtti tanulási karriereknek. Olyanokra gondolok, mint például a globális munkaerőpiacra való belépéshez szükséges készségek három köre: a digitális kompetenciák, az angol nyelv és az interkulturális kommunikációra való képesség. Az első 12 évnek mindenképpen főleg erről kellene szólnia. A készségek fokozatos szűkítése ezek után következhetne a választott szakma irányába, de ennek a döntő része egyre inkább az érettségi utáni időszakra tolódik ki. Ehhez képest a magyar kormányzat a szakmára való fölkészítést teljesen visszatolta az érettségi előtti időszakra, ráadásul minél több gyereket szeretnének átterelni az általános képzésből a lebutított, rövid idejű szakmunkás képzésbe.

Ez azt jelenti, hogy a legtöbb gyerek számára az általános képzés időszaka teljes mértékben véget ér 14 éves korban. Ráadásul a magyar kormány a 16 éves iskolakötelezettségi korhatárral elkezdte kiszorítani az oktatási rendszerből a gyerekek nagy részét. Ezzel azt érték el, hogy 17-18 évesek körében a részvétel meredeken csökkent.

Ezek a tanulók úgy kerülnek az iskola kapuin túlra, hogy semmilyen középfokú végzettségük nincs.

Milyen számú körről beszélünk?

Sajnos egy ideje nincsenek megbízható adatok. Úgy tűnik, hogy a gyerekek hatoda ma már korai iskolaelhagyó. Még fájóbb, hogy akik kudarcot vallanak, vagyis szereznek ugyan valamilyen papírt, de az nem sokat ér, mert nem tudják használni, a gyerekek negyede. Ez százezres nagyságrendű kört jelent minden évben.

Ha abból indulunk ki – ami teljes hülyeség –, hogy Magyarország még egy évszázadig elvan a német autógyárak összeszerelő üzemeiből, ezek a gyerekek akkor is kudarcra lennének ítélve. Ami nem meglepő, a 15 évesek 25-26 százaléka ma már funkcionális analfabéta. Ha azt vizsgáljuk, milyen készségek iránt van igény a globális térben, s mi ebben hogyan állunk, akkor nem túlzás az a kijelentés, hogy

a hazai iskolarendszerben lévő gyerekeknek sokkal több, mint a negyede el fog bukni 10-15 év múlva. Ez pedig katasztrófa.

Ez a kormányzat nyolc év alatt elérte, hogy évtizedekre leépítette a jövőnket. Nem csak a szóban forgó gyerekekét, mindannyiunkét.

A pedagógus pálya vonzóvá tétele sokat segíthetne a helyzeten?

Több évtizede kontraszelekció zajlik a pedagógusok kiválasztódásában. Sokan nem hivatásként, célként választják ezt a pályát, hanem azért, mert nem volt másra lehetőségük a felsőoktatási továbbtanulásukkor. Ha komolyabban megemelnénk a fizetéseket, az sem biztos, hogy pozitív ösztönző lenne ezen a téren. Ahhoz, hogy értelmiségi önmegvalósítás terepe legyen ez a pálya, s ebben változás álljon be, megint az autonóm iskolához jutunk el. Oda, ahol a tanárok nagy szabadsággal végezhetik a munkájukat. Ám mint már beszéltünk róla, ezt a lehetőséget teljesen felszámolta az oktatásirányítás, ezért a legjobb tanárok vagy a pályát hagyják el, vagy az állami iskolákat.

Ennek az a következménye, hogy hamarosan egy lepusztult állami iskolarendszer marad fenn alulmotivált tanárokkal.

Persze, ne legyünk naivak! A nagyon gazdagok és a nagyon jó érdekérvényesítők számára mindig lesznek olyan szigetek, ahol biztosítják számukra a minőséget. A gyerekek 90 százaléka viszont beleragadhat a gyenge állami iskolarendszerbe.

Egy évtizedet előretekintve mit lát?

Két szcenárió van. Az egyik, hogy tíz év múlva egy, a szakmaiság minimumát teljesíteni kívánó kormányzat azzal lesz elfoglalva, hogy elhordja azt a kudarckupacot, amit most felhalmoztunk. Ne legyenek illúzióink, ennek felszámolásához 8-10 év nem elég. Sajnos most a pozitív szcenárióról beszélünk.

A negatív szcenárió, hogy tíz év múlva ennek az oktatáspolitikának a folytonossága még fennáll. Ha ez így lesz, akkor a következő évtized végén azt fogom tanácsolni mindenkinek, hogy meneküljön innen.

Még tíz év ebből az oktatáspolitikából és az iskolák szakmai kultúráját, az oktatás minőségét és eredményességét tekintve Montenegró, Albánia vagy Koszovó szintjén fogunk produkálni, és a világ reménytelenül elmegy mellettünk. Ez a tartós leszakadás forgatókönyve.

 

Adj akkor is, ha kevés van

img_20181215_175119.jpg

Fontosnak tartjuk, hogy azok a gyerekek, akik sokszor adakozásra szorulnak, maguk is megtapasztalják az "adni jó" örömét. Hogy lássák, más is segítségre szorul, sőt van, aki nehezebb helyzetben van, mint ők. Megérezzék, hogy segíteni akkor is lehet, ha nekünk kevés van. Ennek szellemében folytattuk idén a tavaly megkezdett hagyományt. Egy időseket ápoló otthonba látogattunk, hogy elvigyük a karácsony üzenetét az ott élő idős embereknek.

A tavalyi ötletet azonban egy kicsit továbbfejlesztve idén nem csak műsort adtunk, hanem közös kézműveskedést is terveztünk a közönséggel. Az ötletet egy amerikai kezdeményezés adta. Az Egyesült Államokban lévő Seattle-ben ugyanis egy idősek otthonában nyitottak óvodát. Az elsőre furcsa megoldás kiválóan működik, mindkét generációra nagyon jó hatással van az együtt töltött idő. Erre alapozva gondoltuk, hogy jó ötlet lenne szorosabb kapcsolatba lépni az idősekkel annál, minthogy énekelünk, verset mondunk nekik. 

Nagyon egyszerű kézműves feladatokat vittünk, amit a gyerekek és az idősek együtt el tudnak készíteni. Képeslapot, papír díszt alkothattak meg, dekorálhattak kedvük szerint. De leginkább nem a feladat nehézsége miatt volt bennünk izgalom. Nem tudtuk, hogy a külső szemlélő számára picit bizony nyomasztó helyzet, a nehezen beszélő, hallásban, látásban korlátozott, nem ritkán magatehetetlen, mozgásképtelen idős emberek társasága milyen hatással lesz rájuk. Hogyan találják fel magukat ebben a nem mindennapi helyzetben a mi, nem mindig mintagyerekként viselkedő gyerekeink?

A műsor rövid volt, kedves, helyes, hangulatos. A gyerekek jobban izgultak, mint a próbákon, így a súgó szerepe felértékelődött. De ez nem vont le az ajándék értékéből. A nagy teremben tartott műsor végeztével néhány gyerek kérésére azokat az idős embereket is meglátogattuk, akiknek az állapota nem engedte, hogy a műsort meg tudják nézni. Ágyban fekvő, beteg, idős emberekhez vittünk egy kis karácsonyi hangulatot csengőszóval, énekléssel.

Közben az önkénteseink előkészítették a kézműves foglalkozást. Majd a visszaérkező gyerekeket egyesével vagy párosával egy-egy idős néni, bácsi mellé osztottuk be, megmutattuk nekik, hogyan készül a képeslap, karácsonyi dísz. Kaptak ragasztót, alapanyagokat, díszeket, csillogó filctollakat, és megkezdődött az alkotás. Innentől nem volt szükségük szinte semmilyen segítségre. A gyerekek csodálatosan szót értettek az idős emberekkel. A segítségükre voltak, ötleteket adtak nekik, beszélgettek velük. Még arra is figyeltek, hogy azok a lakók is kapjanak képeslapot, akik nem tudták saját maguk elkészíteni. Nekik a gyerekek készítettek egyet-egyet. A végén ráírták a nevüket, és el is cserélték egymással, így a gyerekek is hoztak magukkal valamit, és ők is hagytak ott valami kézzelfoghatót.

Csodás képeslapok születtek, de az igazi ajándék a találkozás volt mindkét csoport számára. Az az előítélet mentes, tiszta egymás felé fordulás, amivel a gyerekek fordultak az idős emberek felé, ők pedig viszonozták azt, nem törődve azzal, hogy kinek milyen a bőrszíne, mennyire szép a ruhája, mennyire beszél szépen és udvariasan.

A világok és generációk találkozására tett kísérletünk minden várakozást felülmúlt. Újra kiderült, hogy a félelmeket és előítéleteket mi, felnőttek ültetjük el a gyerekekben. A gyerekek ugyanis jók és bátrak, és nekünk az a dolgunk, hogy ezt erősítsük meg bennük.

Az idősek otthonában tett látogatásunk képei az alábbi fényképalbumban tekinthetők meg.

Fényképalbum: https://photos.app.goo.gl/njhMENgkUZVyP9u56

Köszönjük a lehetőséget az ESE Baczoni István Ápoló Otthonnak, hogy vendégül láttak minket. Jövünk máskor is!

Időutazás, avagy így tanulunk idén

img_20181005_144915_blog.jpgTavaly kívülről befelé haladtunk a világunkban: a naprendszertől a Föld bolygón át, az állatvilágon keresztül eljutottunk az emberi testig. Idén az időben utazunk. Azt gondoljuk ugyanis, hogy a jó iskolai eredményekhez szükséges tudáson (olvasás, írás, számolás) kívül arra is szüksége van/lesz a gyerekeknek, hogy a világról többet tudjanak. Ezért az olvasós-írós-számolós feladatokat mindig olyan izgalmas témákba csomagoljuk, amelyekkel  ajtót nyitunk a nagyvilágra.

Már a tanév lezárása után elkezdtük tervezgetni az idei tanévet. Tavaly is bevált ugyanis, hogy év elején felrajzoltuk a tanév vázát, és arra építgettük rá az egyes foglalkozásokat. Már az első beszélgetésen eldöntöttük, hogy a történelem lesz a törzse a foglalkozásoknak, amiből aztán számtalan ágacska ki tud nőni, hiszen kapcsolhatunk hozzá kézműveskedést, zenét, kulturális programokat, mozgást, és még egy csomó minden mást is. Aztán szépen letisztult a dolog szeptemberre, amikor azzal a tervvel kezdtük el a tanévet, hogy az ember előtti idők, őskor és ókor után a magyar történelem felé kanyarodunk, és a honfoglalástól a török időkig jutunk el a tanév végéig.

Persze egyáltalán nem gondolkodtunk hagyományos, iskolai történelem órákban. Egyrészt mert ahhoz még kicsik. Másrészt a frontális tanítási módszernél az iskolákban is létezik (elvétve) jobb megoldás, a mi vegyes és nem problémamentes csoportunkban viszont elengedhetetlen, hogy izgalmas és változatos módszereket használjunk a tudás átadására.

img_20181012_180345.jpg

Elkezdtük az idővel, időszámítással, hogy egyáltalán képbe kerüljön mindenki azzal kapcsolatban, hogy mi is a múlt, a történelem, és vajon milyen léptékben kell gondolkodni, ha például a Föld keletkezéséről beszélünk. Persze ez még egy tanult felnőtt számára is felfoghatatlan, de azért igyekeztünk érthetőbbé tenni a dolgot. Beszélgettünk a saját múltunkról, az életünket szakaszokra tagoló időről, az idő méréséről, és végül bevezettünk egy jó hosszú időszalagot, amelyre elkezdtük felragasztani az egyes történelmi időket jelképező képeket.

Az ember előtti időkről képecskéket válogattunk, raktunk sorba, és beszélgettünk róla. Aztán jelképes ásatás keretében dinoszauruszokat ástunk elő rizsszemek közül, és a képek hátuljára írt információk alapján mindenki bemutatta a saját dinoszauruszát.

Az őskort megint képek alapján beszélgettük végig. Megpróbáltuk kitalálni, milyen lehetett egy ősember hétköznapja. Hol aludt, mit evett, mit játszott, volt-e születésnapja, hogyan vadászott. Végül barlangrajzokat készítettünk.

Az ókort az ókori Egyiptomon keresztül ismertük meg. Megtudtuk, hogyan alakultak ki a városok, az írás, a törvények. Tapogattunk isten szobrokat, tanulmányoztunk hieroglifákat, megbeszéltük, kiből lett rabszolga, múmiát csináltunk vécépapír segítségével, és piramist építettünk különböző kockákból.

img_20181020_111845_blog.jpg

Nagyot léptünk előre feladatlapok tekintetében is. Előző években is használtunk feladatlapokat, de mivel egy ilyet összeállítani elég időigényes feladat, nem mindig sikerült (olyan jól). Most már van külön feladatlap író önkéntesünk, aki a következő heti téma ismeretében kétféle - egy kicsiknek és egy nagyobbaknak való - feladatlapot készít. Így például dinoszaurusz képecskéken tanultuk a jobb-bal irányt, ősemberes színezőn gyakoroltuk a számokat és színeket, de szorzás, összeadás gyakorlását, szókincs fejlesztést is a témához illeszkedő feladatok segítették.

img_20181005_174352_blog.jpg

Nagy szerepet kap minden foglalkozáson a beszélgetés is. Ilyenkor fejlődik a gyerekek kifejező képessége, egyre jobban mernek megszólalni, véleményt nyilvánítani, és a tudás is attól lesz maradandóbb, hogy ők mondják ki végül a megoldást például arra, hogy hogyan alakult ki a beszéd, honnan tudunk a dinoszauruszok létezéséről, az ősember életmódjáról, vagy azt, hogy mitől lett valakiből rabszolga az ókori Egyiptomban. Ilyenkor persze vicces megoldások is születnek, amin jót nevetünk, majd együtt próbáljuk meg kitalálni a jó választ. De örök emlék marad, amikor azt mondják, hogy a beszédre tudósok tanították meg az ősembert, és azokból lettek rabszolgák, akik nem fizették be a villanyszámlát vagy feleseltek a fáraóval. Ja, és a fáraó sokáig "fárajó" volt, de ez nem is baj, hiszen végül mindenki megjegyezte, hogyan hívják igaziból az ókori uralkodót.

Miért is van szükség minderre? Mert azokban a családokban, ahol van pénz és igény könyvekre, kulturális programokra, ahol van hozzá tudás a szülőknél, ott már korábban is szó esik mindarról, amit az iskolában később tanulnak. Van egy alap, amire az iskolában építkeznek a gyerekek. Mert olvasunk, filmet nézünk, kiállítást látogatunk és beszélgetünk az ősemberekről, dinoszauruszokról, arról, hogy az emberek hogyan éltek régen. De azoknál a gyerekeknél, akiknek a családja nem tudja megadni mindezt az alaptudást, ott a gyerekek máris hátránnyal indulnak, nincs mire építeniük az iskolában. Alapok nélkül pedig inog az egész építmény, vagy nem is fogják fel, miről van szó, mert nincsenek rá szavaik, nincs meg hozzá a szükséges háttérinformáció. Ezzel a módszerrel éppen ezt az alapot szeretnénk megerősíteni, hogy amikor oda érnek a tananyagban, akkor már ne legyen teljesen ismeretlen számukra a mi csodálatos és sokszínű világunk.

 

Segíts, hogy büszkén mehessenek iskolába!

buszke_iskolas.jpgIskolakezdésre gyűjtünk a Varázskulcs Közösségbe járó, hátrányból indult gyerekeknek. Megkérdeztük, hogy mire vágynak, abból is kikerestünk egy-egy igényesebb darabot, majd ezek megvásárlásában kérjük a támogatók segítségét. Azt szeretnénk, ha büszkén és motiváltan kezdenék az iskolát ebben az évben. Ha szívesen segítenéd ebben őket , járulj hozzá adománygyűjtő kampányunk sikeréhez! Összesen 100.000 Forintot költünk a 13 gyerek iskolakezdésére, amiből 30.000 forintunk már megvan. Az ezen felüli összeget gyűjtjük össze ebben az adománygyűjtő kampányban. Szeretnéd boldoggá tenni egy gyerek iskolakezdését? Olvasd el, hogyan szállhatsz be!

Így lehetsz részese a Varázskulcs Közösség iskolakezdési programjának:

 

1. Keresd fel a Facebook oldalunkat, ahol bemutatjuk, melyik gyerek mire vágyik, így konkrét vágyakat valósíthatsz meg, vagy szállhatsz be a megvalósításukba.

https://www.facebook.com/VarazskulcsKozosseg/

2. Ha nem vagy fent a Facebookon, akkor is részese lehetsz az örömszerzésnek. Utalj át egy tetszőleges összeget számlaszámunkra. A közlemény rovatba írd be: iskolakezdés. A számlaszámunk ez:

OTP 11708104-21453867-00000000

3. Ha nem szeretsz/tudsz utalni, keresd fel adománygyűjtő helyünket, a péceli Spájz - az egészség éléskamrája nevű üzletet (Pécel, Baross utca 5. Piactér), és hétköznap 8-18.00 óra között dobj be a gyűjtőedénybe egy tetszőleges összeget! Te is szeretnél adományt gyűjteni? Írj nekünk a Facebookon vagy a varazskulcskozosseg@gmail.com címre, és eljuttatunk hozzád egy adománygyűjtő edényt.

4. Már van otthon hasonló használt, de nagyon jó állapotban lévő, igényes terméked és szívesen odaadnád egy rászoruló gyereknek? Írj nekünk a Facebookon vagy a varazskulcskozosseg@gmail.com címre, lehetőleg fényképet is küldj, és megbeszéljük. Minden igényes holminak meglesz a helye.

Miért veszünk drága holmikat?

 

Biztos sokan megkérdezik majd, hogy miért nem olcsóbb holmikra gyűjtünk, amikor egy tolltartó párszáz forintból, egy táska 2-3 ezer forintból is kijöhet. Nem is beszélve a 300 forintos színes ceruzákról. Nos erre több válaszunk is van, alább összegyűjtöttük őket. Összességében pedig annyit mondhatunk, hogy a célunk  igényes és tartós holmival meglepni a gyerekeket, amelyre büszkék lehetnek, és amelyek hosszan kitartanak, akár a kistesónál is.

Vagyis azért gyűjtünk igényes holmira, mert

  • az olcsó ceruzának folyton kitörik a hegye, így sok bosszúságot okoz, a tulajdonosuk folyton lemarad az órán, a ceruza pedig hamar elkopik.
  • az olcsó táska hamar kiszakad, elromlik a cipzárja. Így a család újra költhet rá, vagy a gyerek kénytelen szakadt táskával szégyenkezni az iskolában.
  • akinek mindig a legolcsóbb jut, sosem éli át a büszkeség érzését az osztályban. A gyerekek nem mindig megértőek.
  • az olcsó cipőbe beleizzad a lábuk, és még egészségtelen is.

Köszönjük, ha beszállsz!

Idáig jutottunk a második tanév végére

22853288_500273710343946_1855856599707319721_n.jpgSokan kérdezik tőlünk, és persze mi is magunktól: miben mutatkozik meg a fejlődés, amiért dolgozunk? Milyen eredményeket tudunk felmutatni? Nőttek-e már a gyerekek esélyei a továbbtanulásra, a munkaerőpiacra való belépésre? Látjuk-e már, hogy van értelme a munkánknak? A válasz pedig röviden az, hogy igen, vannak szép eredmények, nőttek a gyerekek esélyei. A hosszabb válasz, hogy igazi, hosszú távú eredményt csapatban érhetünk el, együtt a gyerekkel, szülőkkel és tanárokkal. Van, ahol kiválóan működik a csapatmunka, máshol vannak benne döccenők, és olyan is van, ahol még sokat kell dolgozni rajta. Az eredmények azonban kézzel foghatóak már most is. Hogy hosszú távon mit váltanak ki, az néhány évvel később látszik majd igazán. Ha így haladunk, tudjuk folytatni a munkát a gyerekekkel, szülőkkel, tanárokkal, akkor komoly változást érhetünk el az életükben. Második tanévünk eredményeinek és tanulságainak összefoglalója következik.

Ahogy az első tanév végén, idén júniusban is elkészítettük a gyerekek egyéni értékeléseit. Bizonyítvány helyett néhány személyes gondolatot arról, hogy miben látjuk az ő fejlődését, miben jó máris, és szerintünk miben érdemes még dolgoznia a további fejlődésért. Igyekszünk mindezekről év közben is beszélni, de így írásban különösen erős nyomatékot kap a pozitív visszajelzés, a dicséret, a bátorítás, a javaslat, hogyan léphet tovább egy nehéz helyzetből, és a cél újbóli kitűzése: akkor lehetsz sikeres felnőtt, akkor tudod megvalósítani az álmaidat, ha jók az eredményeid az iskolában.

A tavalyi értékeléseket visszaolvasva, és az újakon dolgozva láttuk meg mi is igazán, hogy egy-egy gyerek micsoda fejlődésen ment keresztül a két tanév alatt. Ezek az eredmények nem mindig érdemjegyekben mérhetők, vagy nem mindig olyanokban, amit az iskolákban könyvjutalommal, igazgatói gratulációval ismernek el. Pedig ugyanolyan, ha nem nagyobb munka van mögöttük, amit sokszor ellenszélben, dorgálást, oda nem figyelést, megbélyegzést, kiabálást, bántást, bántalmazást – kinek mit, kitől és milyen arányban – eltűrve kell elvégezniük ezeknek a gyerekeknek.

A legnagyobb eredménynek a motiváció erősödését tekintjük. Hogy a második évben egyértelműen szerettek, szeretnek járni hozzánk, és nemcsak játszani, hanem tanulni is szeretnek tőlünk. Új tudásra akarnak szert tenni, figyelmesen és kíváncsian hallgatják végig, amit az új témákról mutatunk, olvasunk, vetítünk lehetőség szerint minél színesebben. Egymással versengve akarnak válaszolni, feladatot megoldani. Tetszik nekik, ha valamire ők taníthatják meg a többieket, és fejlődnek is benne. Többeknél ez a motiváció az iskolába is átment, javuló jegyekben és tanulni akarásban is megnyilvánult.

f.jpg

A másik óriási eredmény az együttműködésre való készség fejlődése. Ez nagyon sok mindenben megnyilvánul. Tudunk beszélgetni körben ülve, és meghallgatni egymást, figyelni a másikra. Tudunk közlekedni, szabályokat betartva, egymásra figyelni. Részt tudunk venni kulturális és szabadidős programon, figyelve, szabályokat betartva. Társasjátékozunk, csapatjátékokat játszunk. Kézműveskedünk, ételt készítünk, mindezt úgy, hogy tudnak várni, egymásra és ránk figyelni, és a végén látványos eredmény is születik, amire együtt lehetünk büszkék. Elfogadóbbak egymással, barátságok is születtek, a foglalkozásokon túlmutatók is. Többször is megünnepeltük az ünnepelteket, ilyenkor e „kötelező” udvariasságon túl is igyekeztek egymásnak örömet szerezni.

r6.JPG

Aztán vannak egyéni eredmények. Érdemjegyekben és iskolai magatartásban, motivációban is. Van, aki az indulatait tanulta meg jobban kezelni, más elkezdett olvasni, a felnőttek helyett a gyerekkel is barátkozni. Az, aki megszólalni is alig mert, az ma már hajlandó erre is, akit csak a játék érdekelt, azt ma már a tudás is.

De nemcsak a gyerekek, mi is fejlődtünk. A versengést előidéző motivációs rendszerünk helyett együttműködésre, közös eredmények elérésére sarkalltuk a gyerekeket. A tanulós foglalkozásainkat tudatosan építettük fel. Általában egy hónapon át dolgoztunk ki egy-egy témát, haladva a világűrből egyre közelebb a Föld bolygón, az állatvilágon keresztül egészen az emberi testig. A motivációs rendszerünket, és a témáinkat Barna Kinga önkéntesünknek köszönhetjük. Az egyes foglalkozásokat pedig többen, egymással megosztva a témákat dolgoztuk ki. Igyekeztünk minél inkább élményszerűn tanítani. Kipróbáltunk többféle technikát, és igyekeztünk mindig a sikeresebbeket erősíteni. A látványos demonstrációk, kisfilmek használata mellett nagyon bejött, ha megalkottunk valamit egy-egy témakörből (a naprendszert, többféle tablót, az emberi vér modelljét, csontvázat papírból stb), vagy ha egymást kellett megtanítaniuk valamire.

k.JPG

Nemcsak minőségben, mennyiségben is többet kaptak a gyerekek. A péntek délutáni, tanulós foglalkozások mellett bevezettük a szombati játszó délelőttöket. Itt az volt a cél, hogy minőségi időt töltsenek el játékkal, ezért társasjátékoztunk, legóztunk, kézműveskedtünk, varrtunk, tavasztól pedig egyre több időt töltöttünk kint labdajátékokkal, sorversennyel, ügyességi játékokkal, amiben az önkéntesek mellett egy terápiás kutya, Bella is időnként a segítségünkre volt.

Több programot szerveztünk, mint tavaly. Voltunk tűzoltóságon, játszótéren, játszóházban, a Gödöllői kastélyban, péceli rendezvényeken és vendégségben egy csodálatos terpasztal építőjénél, Farkas Tibornál.

q5.JPG

Igyekeztünk minél jobban felhasználni a mese gyógyító, terápiás erejét. Két hivatásos meseterapeuta volt rendszeres vendégünk: Török Gabriella és Lentulay Edina többek között a barátságról, elfogadásról hozott nekünk meséket, amik kapcsán beszélgettünk is a gyerekekkel. Rendszeres vendégei voltunk a Hámori Háznak, ahol Bognár-Burik Bea varázsolta el a gyerekeket bábos meséivel, aminek egy-egy szereplőjét aztán el is készítettük. És végül mi magunk is megalkottunk egy mesét a Mikulásról és manóiról, amit Mihala Vera önkéntesünk rendezésében és a gyerekek szereplésével adtunk elő a szülőknek és egy péceli idősotthon lakóinak.

u1.JPG

És végül, de nem utolsó sorban támogatóink segítségével egy óriási összefogásnak köszönhetően megszervezünk egy a tavalyinál hosszabb és sokkal tartalmasabb, színesebb nyári tábort.

Óriási köszönet jár mindezért elsősorban az önkéntesek csapatának, akik szabadidejüket és sokszor pénzüket is áldozva dolgoztak egész évben a gyerekekért! Hála és köszönet a szülőknek és tanároknak, akik velünk együtt egyengetik a gyerekek útját. És nagy-nagy köszönet a támogatóinknak, akiknek a száma szépen gyarapodott az év során. Ki pénzzel, más szolgáltatással, kapcsolatrendszerével segített, hogy a gyerekeknek egyre többet adhassunk.

Most még táborozunk egy jót, és aztán szeptembertől folytatjuk.

 

Miért kell a "szegény" gyerekeket táborozni vinni?

2017_tabor_kicsi.jpgAz első tanítási napon, szeptemberben minden tanító megkérdezi a gyerekeket, hogy mi történt velük a nyári szünetben? Aztán vannak, akik nem tudnak mesélni semmit. Vagy jó esetben az iskolai, napközis táborról beszélhetnek, mert a szüleik nem engedhetik meg maguknak sem a nyári táborokat, sem a közös nyaralást. Közülük néhányat szeretnénk mi táborozni vinni. De miért is fontos nekik ez? Ezt foglaltuk össze 10 pontban.

1. Mert így nekik is van, mit mesélniük első nap az iskolában.

2. Attól, hogy hasonló élményekről számolhatnak be, mint társaik, kevésbé érzik magukat kívülállónak. Ez segít magabiztosabban elkezdeni az évet.

3. Mert egy tábor számtalan lehetőséget ad a tanulásra.

4. Tanulunk közlekedni.

5. Tanulunk viselkedni: várni, türelmesnek lenni, figyelni.

6. Tanulunk a természetről: idei táborunk tervezett programjai erre a témára fókuszálnak.

7. Ebben a négy napban felhőtlenül boldogok lehetnek.

8. A gyerekek új helyzetekbe kerülnek, így kevésbé félnek majd az ismeretlentől, magabiztosabban tudnak majd élni az új lehetőségekkel.

9. Nekünk felnőtteknek lehetőségünk van még jobban megismerni a gyerekeket, az örömeiket, problémáikat, így a továbbiakban még jobban segíthetünk nekik.

10. És végül: egy igazi vakáció nem múlhat el táborozás nélkül.

 

Ha te is szeretnél hozzájárulni ahhoz, hogy hátránnyal induló gyerekeknek igazi nyári tábort szervezzünk, ezen a linken néhány kattintással, és egy kis összeggel is részese lehetsz a varázslatnak:

https://adjukossze.hu/kampany/varazsolj-nekik-nyarat-1483

Köszönjük!

A gyerekek árvaházat vagy kutyamenhelyet támogatnának

img_5138.jpg
Felnőttes dolgok: a munka világa, a pénz és a foglalkozások most a témánk. Van még mit szélesíteni az ezzel kapcsolatos tudásukon, ám a szívük már most is a helyén van. Az első, beszélgetős alkalmon ezek a gondolatokat osztották meg velünk a gyerekek.
 
Az első, asszociációs játékból kiderült, hogy a mi gyerekeink nagyon jók. Ha sok pénzük lenne, árvaházat, iskolát, állat menhelyet támogatnának belőle. Persze azért van, aki szívesen menne el shoppingolni is. És olyan is, aki katonai bázist építene, hogy megvédje a bántalmazott gyerekeket. Azt is mondják, hogy szerintük a pénz semmit sem jelent, a szeretet az, ami mindent legyőz. Úgy gondolják, hogy a felnőttek azok, akik gondoskodnak róluk, és nem kérnek cserébe semmit, csak néha azt, hogy pakoljanak el a szobájukban. És ők azok is, akik sokat dolgoznak, és csak keveset vannak otthon.
Azt már nehezebb volt összerakni, hogy mire jó az iskola és a tanulás. Volt, aki úgy gondolta, hogy az iskola egyenlő a rosszasággal, sőt olyan véleményt is hallottunk, mely szerint az iskola egy gengszterképző, Aztán azt is megtudtuk tőlük, hogy az iskola az ő munkahelyük, a gyerekeknek az a munkája, hogy tanuljanak. Végül sikerült kimondatni velük, hogy azért kell tanulniuk, hogy felnőtt korukban megvalósíthassák az álmaikat, és jó munkahelyük lehessen.
Azt nem nagyon hiszik egyelőre, hogy a munkát lehet szeretni. Talán a festészetet és az írást lehet, de a takarítást biztosan nem. Végül kiderült, hogy kamionozni jó, vagyis aki ilyesmit dolgozik, annak a munkája a hobbija.
A következő feladatban színes képek alapján próbáltunk meg foglalkozásokat beazonosítani. Például egy szépséges ház kapcsán a mérnök, a kőműves, az ács, a burkoló került szóba, míg egy tál gyümölcsről a gyümölcstermesztőt, a zöldségest és a szakácsot is igyekeztünk az eszükbe juttatni. Egyelőre elég kevés foglalkozás neve volt meg nekik, de azért belejöttek a végén, és rengeteg féle munkáról tudtunk kicsit beszélni.
Az utolsó feladatban foglalkozást végző emberek szerepeltek képeken, ezek alapján beszéltünk arról, hogy ki milyen foglalkozásban tudja elképzelni magát. A felvezető játékoknak hála már egészen nagy lelkesedéssel és tudással válogattak a képek közül, és a többség kétféle hivatást is el tudott képzelni magának. Például egy különlegesebbet és egy hétköznapit, mint az űrhajós-kovács, vagy a festő-óvónő párosítás, de ha jól haladunk lesz még  tanárunk, kamion sofőrünk és repülés irányítónk is. Mi azon leszünk, hogy legyen esélyük megvalósítani az álmaikat.

A tanulás élmény

Kezdettől arra törekszünk, hogy a gyerekek nálunk játszva tanuljanak, élvezzék a foglalkozásainkat, miközben minél több tudást szereznek. A mostani tanévtől álltunk rá arra, hogy egy-egy témát részletesebben körüljárjunk, több alkalmat szentelve rá jobban elmélyítsük a gyerekekben azt. Közben igyekszünk a tanulás eszközeit, módszereit is színesíteni, és nemcsak azért, hogy a gyerekek élvezzék, hanem mert hiszünk abban, hogy a tanulásnak ez az élvezetes formája sokkal hatékonyabb, mint a hagyományos, iskolai módszerek. Egyre színesedő eszköztárunkkal szeptember óta tanultunk már a bolygókról, a Földről, a vízi- és szárazföldi állatokról. Legutóbb, február elejétől március elejéig az emberi test kerül sorra. Ezt a hónapot a szokásosnál is jobban sikerült dokumentálni, ezért most egy kicsit részletesebben is bemutatjuk, hogyan telik el nálunk egy tematikus hónap.

Az emberi testről általában

emberi_test_blog1.jpg

Az első foglalkozáson előbb játékosan és beszélgetve kívülről vettük szemügyre a testünket. Aztán a gyerekeket körberajzolva alakítottuk ki az emberi test körvonalait, és ebben helyeztük el a főbb szerveket. Itt kellett úrrá lennünk a nemi szervek által kiváltott általános jókedven, ám igyekeztünk megértetni velük, hogy minden testrészünk fontos szerepet tölt be, természetes részünk, és ahogy nem nevetünk a szívünkön, úgy a húgyhólyagnak vagy a nemi szerveknek sem kell pirulást vagy nevetést kiváltaniuk.

A testet behálózó rendszerek, avagy a véres foglalkozás

emberi_test_blog2.jpg

A második foglalkozáson három csoportra osztottuk a gyerekeket. Az egyik csapat egy felnőtt segítségével a vérkeringés témáját dolgozta fel, a második az érzékelésről, idegrendszerről, a harmadik pedig a csontozatunkról tanult. Mindhárom csapat kapott színes ábrákat, amik beszélgetve segítettek megérteni a témát, kirakóst, kvízt, csoportosítós, párválasztós feladatokat, és mindhárom csapat kapott egy tapasztaláson alapuló megoldást. Az érzékelés-idegrendszer csapat bekötött szemmel tapintott, szagolt és ízlelt, a vérkeringés csapat vér-modellt készített, a csontváz csapat pedig papír csontvázat. Ezután ők is belehelyezkedtek a tanítói szerepbe, és a saját témájukat elmagyarázták a többieknek. Ez a különös helyzet nagyon fellelkesítette őket, némelyikük olyan nagy lelkesedéssel ismertette a nemrég tanultakat, mintha már az anyatejjel szívta volna magába. Egyik önkéntesünk így számolt be erről: "Az én megfigyelésem szerint ezen a napon az aktív munka nagyon fellelkesítette őket. Pl. A vér modellezése az én csapatomban. Ugyanakkor az is, hogy a tanár szerepébe helyezkedve magyarázhattak, kérdezhettek a társaiktól. Persze a lelkesedés nem mindenkinél mutatkozott meg ugyanolyan mértékben. Vannak a téma iránt nagyon elkötelezettek, érdeklődőek.  A többség a gyakorlatok levezetésében is kivette a részét. Voltak olyanok is , akiknek a kíváncsiságát nehezen vagy alig lehetett fenntartani." Hát igen, még ilyen kis csoportban sem tudunk mindenkinek  maximálisan a kedvére tenni, de igyekszünk. :-)

Egészséges fogak, egészséges ételek

emberi_test_blog3.jpg

Ezen a délutánon kis csoportokban, színes képek, játékos feladatok segítségével beszélgettünk az egészséges ételekről és a fogak egészségéről. A "tanulás" után egészséges uzsonnát készítettünk: ropogós zöldségeket, túrókrémes szendvicset és cukormentes limonádét, teát. A végén mindenki kapott fogkefét, hogy otthon is tudjanak gyakorolni.

Tudományos-játékos

 emberi_test_blog4.jpg

A záró alkalmon már szinte tudományos magasságokba kísérte a gyerekeket egyik legfiatalabb önkéntesünk. Nem is volt könnyű a téma, neki mégis sikerült a gyerekek számára élvezetesen bemutatni, hogyan történik az emésztés és hogyan hasznosítja a szervezetünk az ételt. A foglalkozást ezért is kezdtük az uzsonnával, hisz evés közben volt alkalmunk átbeszélni a táplálék útját. Utána egy képekben gazdag vetítés mentén magyarázta el az emésztés folyamatát fiatal előadónk. A legnagyobb sikere a csontvázon kívül két modellnek volt. Az egyik a tüdő működését mutatta be, a másik pedig azt, hogy újraélesztéskor - a sziv kompressziójával - hogyan keringet a szervezet.

Hogy csináljuk?

A foglalkozások általában több mint másfél órásak, mégis aktívan és jókedvvel csinálják végig a gyerekek, akiknek többsége az iskolában csak a túlélésre játszik. Persze emögött elég komoly munkája van az önkénteseinknek. Az anyagok és ötletek gyűjtése, szerkesztése, rendszerezése, a foglalkozások tematikájának felépítése, az alapanyagok beszerzése szeptember óta minden héten sok-sok önkéntes órát jelent mindannyiunknak iskola, család, munka mellett. Mégis úgy érezzük, megéri a belerakott energiát, különösen olyankor, amikor az egyes foglalkozásokon elhangzottakat még a következő napokban, hetekben is élvezettel idézik fel a gyerekek.

Forrásaink:

A foglalkozásaink tervezéséhez a saját ötleteink mellett más tapasztalt szakemberek, kreatív pedagógusok és szülők online megtalálható ötleteit is felhasználtuk. Mások mellett köszönjük az ötletet:

Sucika - Borsod megyei tanítónő blogja

Óvónők.hu

 Osztályfőnök.hu

Igazgyöngy Alapítvány Toldi tanoda

Mentornak lenni...

bogi_viki_kicsi.jpgReggel fél 7-kor elvinni a kis tanítványt az iskolai korrepetálásra, jelmezt varrni, különben nem lenne mit felvenni farsangon, hétvégén vagy iskola után órákat utazni egy óra tanulásért, saját gyerek mellett tanulni egy másik gyerekkel, örülni egy ötösnek, egy szépen kerekedő betűnek, hagyni, hogy állva tanuljon, ezredszer is nekifutni ugyanannak a tananyagnak vagy elengedve a tanulási terveket "csak" beszélgetni. Az egyszerű tanuláson túl ezt is jelentheti mentornak lenni a Varázskulcs Közösségben. Minderre senki sem kötelezi őket, ám a mi csodálatos önkénteseink mégis teszik a dolgukat úgy, ahogyan szükség van rá. Egy-egy mosolyért, büszke pillantásért, ötösért, a reményért, hogy esélyt adunk ezzel egy gondtalanabb életre. Már négy tanulópárunk van, de még több gyereknek lenne szüksége erre az egyéni segítségre. Bejegyzésünkben részletesebben bemutatjuk ezt a fajta önkéntes munkát. Aki kedvet kap hozzá, várjuk jelentkezését a varazskulcskozosseg@gmail.com címen! 

A hetente egy-két alkalommal tartott csoportos, készségfejlesztő foglalkozások mellett arra törekszünk, hogy a Varázskulcs Közösségbe járó gyerekek egyéni fejlesztést is kapjanak. Ehhez olyan önkénteseket toborzunk, akik tudják vállalni, hogy hetente egy alkalommal egy-két órát tanulnak egy gyerekkel. Ezen alkalmak adnak lehetőséget arra, hogy konkrét iskolai elmaradásokat igyekezzünk az adott gyerekkel együtt pótolni.Gyerekenként változó, hogy milyen témában és milyen mértékű az elmaradás. van, akinél az olvasás-írás megy nagyon nehezen, másnak matekból van komoly elmaradása, de olyan is van, akinek olyan alapvető ismeretei hiányosak (szókincs vagy szociális képességek például), ami szinte minden területen megnehezíti a dolgát.

vera_norbi.jpg 

A mentorok a szülőkkel és az iskolával egyeztetett időpontban, általában hétköznap délután mennek a gyerekekért, de szombat délelőtti párosunk is van. Az iskolához közeli Városi Könyvtárban tanulnak, ahol a Közösség fejlesztő eszközei is elérhetők, de saját eszközöket (pl. ceruzát, gyurmát, foglalkoztató füzetet, feladatlapot, mesekönyvet) is hozhatnak, hoznak magukkal. Általában a gyerek képességeihez, szükségleteihez, érdeklődési köréhez, illetve az iskolai követelményekhez igazítják a foglalkozások tematikáját. Ehhez kaphatnak segítséget, iránymutatást, bár az eddigi mentorok erre csak a legelején tartottak igényt, hisz mind rendkívül kreatívak és lelkesek, és teljesen önállóan végzik a munkájukat. A foglalkozásokról naplót vezetünk, azaz a mentorok kis beszámolókat írnak, így egymástól is tudnak tanulni, és maguk, illetve majd a szülők számára is tudják dokumentálni az előrehaladást.

És hogy mit tanulnak? Van, akinél az ABC megtanulásához kell visszanyúlni, mert bár másodikosként már olvasnia kellene, de még az ABC-t sem tudta igazán megtanulni. Másnál matekból van folyamatos lemaradás, és mire behozná a többieket, ők már új anyagot vesznek. Így az alapokat kell megszilárdítani, megértetni vele az összefüggéseket, és utolérni a többieket. A kicsiknél a betűk írását és felismerését kell gyakorolni, a mennyiség fogalmát megértetni, szókincset, logikus gondolkodást fejleszteni. De jó eszköz a játék, rajzolás, gyurmázás, és akkor sem értékeljük kudarcként a találkozást, ha "csak" beszélgetni tudnak. Hiszen ha a kisgyerekkorban elsajátítható alapkészségekben és tudásban is vannak elmaradások, azokat ilyen játékos és kötetlen módon lehet igazán bepótolni. A beszélgetés pedig szinte gyógyító hatású. A Közösségbe járó gyerekeket éppen a hiányzó képességeik, a tanulásban való lemaradásuk, az otthoni problémák, a nélkülözés, egyszóval a "hátrányos helyzetük" miatt sok bántás éri az iskolában, illetve otthoni és belső konfliktusai idéznek elő bennük szorongást, melyeket máshol nincs lehetőségük kibeszélni.

julcsi_karmen.JPG

Ki lehet mentor? Ehhez a munkához nem szükséges pedagógiai végzettség, hiszen az 1-3. osztályos gyerek tanulmányi szintjén már egy felsős vagy gimnazista diák is jól elboldogul. Ami jól jön, az az empátia, türelem, elkötelezettség és kreativitás. De persze a mentor sem kell, hogy tökéletes legyen, ér hibázni, rossz kedvűnek lenni, hisz a gyerekeknek nem angyalokra, hanem esendő, hús vér-emberekre van szükségük.

Az eredmények néha számszerűsíthetőek, látványosak, máskor nem. Örülünk az ötösnek, a tanítónéni dicséretének, ha megért egy témakört, ha magától kéri, hogy olvassunk, de örülünk, ha mesél, ha nevet, ha olyasmit tehet meg, ami az osztálytársainak természetes, de neki eddig nem volt az.

Van, hogy nem könnyű. Mentoraink tapasztalatai alapján két dologban nehéz megtalálni az egyensúlyt. Az egyik ellentét a játékos tanulás és a (száraz) tananyag elsajátítása között húzódik. Mert bár tudjuk, hogy játékosan tanulni sokkal élvezetesebb, és hosszú távon hatékonyabb is, az iskolában mégis a tananyagot - ABC-t, szorzótáblát stb. - követelik a gyerekektől, mi pedig abban (is) szeretnénk segíteni, hogy a gyerekeknek javuljanak az iskolai eredményeik. A másik feszültség belül keletkezik, ahogy egyre jobban belelátunk egy gyerek életébe, és megtapasztaljuk mennyi, számunkra alapvető dolog hiányzik belőle. És ilyenkor lépünk, lépnek túl a mentorok az eredetileg vállalt szerepükön. Ilyenkor vállalják, hogy kora reggel elviszik a gyereket korrepetálásra, hogy ünneplőt szereznek, jelmezt varrnak neki, hogy hazakísérik a tanulás után, hogy újra és újra órákat utaznak egy óra tanulásért. És nehéz látni, hogy így is mekkora ordító különbség van egy jómódú családban született gyermek lehetőségei és az övéké között. És milyen jó lenne még többet segíteni, miközben tudjuk, hogy meg kell húzni a határokat, hogy nem avatkozhatunk bele túlzottan egy család magánéletébe, hogy nem vállalhatunk többet, mint amit jó érzéssel elbírunk, hogy tudjuk csinálni sokáig, amíg csak lehet.

És hogy milyen mentornak avagy bármilyen módon hátrányos helyzetű gyerekeket segítő önkéntesnek lenni? Az érzés nagyon hasonlít a szeretethez, hisz éppúgy megmelengeti a szívünket, miközben néha elkeserít, nagyon lelkesítő, motiváló, ám néha elszomorító. Az biztos, hogy ha egyszer megérint az érzés, hogy valami igazán jót tehetsz, már nem tudod kivonni magad a hatása alól. 

Ha szeretnél mentorként vagy más feladatban önkénteskedni a Varázskulcs Közösségben, és ezzel esélyt adni hátránnyal induló gyerekeknek egy gondtalanabb életre, jelentkezz a varazskulcskozosseg@gmail.com címen. Az önkéntes feladatokról az önkénteseknek szóló oldalon olvashatsz bővebben. 

A képeken sorrendben: Bogi és Viki, Vera néni és Norbi, valamint Julcsi és Kármen. A negyedik párosunk, Erika és Vivi nemrég kezdett el együtt tanulni. Hamarosan őket is bemutatjuk.

Számvetés 2017-re

2017-2018.jpg

Szeptember óta 10 gyerek, 10 önkéntes, 10 pénteki délutáni foglalkozás, 2 nagy témakör - a világűr és a Föld - feldolgozása Barna Kinga foglalkozásvezető irányításával, 2 mese előadás a Hámori Házban Bognár-Burik Beával, 2 meseterápiás foglalkozás Török Gabriellával és Lentulay Edinával, 1 Mikulás délután sok-sok kézműveskedéssel és ajándékokkal Demjén Istvánné (Margó) és Ráczné Bojczán Magdolna (Magdi) szervezésében, 1 saját mesejáték Mihala Vera (Vera néni) rendezésében, 2 sikeres előadás a szülőknek és az ESE Baczoni István Rehabilitációs és Ápoló Otthon lakóinak a gyerekek főszereplésével, 1 évvégi kirándulás a Gödöllői Kastélyba, sok-sok jutalom tégla a gyerekeknek az igyekvésért, együttműködésért, javuló eredmények az iskolában. Röviden ez az év végi mérlege a 2017 szeptembere óta tartó tanévünknek. Már ez a néhány adat is rengeteg történést és eredményt takar, hát még, ha egészen visszamegyünk egy évvel ezelőttig. Íme a 2017-es évünk számvetése.

Így tanulunk

A 2017 januárban kezdődő, második félévünkben a kezdetekhez képest már sokkal tudatosabban igyekeztünk a pénteki foglalkozásainkat felépíteni, egy-egy témakörre több alkalmat is rászánni. Az évzáró foglalkozáson aztán igyekeztünk felidézni a tanultakat (ITT írtunk róla), és bár sokmindenre emlékeztek a gyerekek, látható volt, hogy érdemes még jobban elmélyülni egy-egy témában, hogy az valóban rögzüljön is.

Ehhez képest a második tanévet idén októberben már egy komolyan megtervezett tanulási tervvel kezdtük el. A célunk az volt, hogy a pénteki foglalkozásainkat a gyerekek ismereteinek bővítésére szánjuk, így egy-egy nagyobb témát több foglalkozáson, egy egész hónapon keresztül járunk körbe, tanulmányozunk. Így jobban elmélyülünk egy-egy témában, jobban átlátják a gyerekek az összefüggéseket. Eközben persze részképességeket is fejlesztünk, olvasunk, számolunk, szókincset bővítünk, térlátást. mozgást, csapatban való működést és sok mást is fejlesztünk.

Így motiválunk

Már az idei év elején létrehoztunk egy motivációs rendszert, ITT írtunk az első lépéseiről. Az első néhány hónap tapasztalatait levonva a következő tanávnek aztán már egy megújult motivációs rendszerrel vágtunk neki. Szeptember óta a versengést előidéző módszer helyett nagyobb hangsúlyt kap az együttműködés és a közös eredményekért való munka. Mindez egy mesebeli várban testesül meg, amelynek színes téglái egy-egy gyerek számára jól sikerült foglalkozást jeleznek. Így az egyéni eredmények is látszanak, miközben a várat együtt építik ÍGY.

Többet adunk

Már az első tanévben is igyekeztünk a működésünk alapját jelentő pénteki foglalkozásokon túl is adni a gyerekeknek. Az első különleges programokat még a pénteki időkeretből gazdálkodtuk ki. Így látogattunk el többek között egy gyönyörű terepasztal tulajdonosához, egy péceli lovardába, és tettünk kirándulást egy fantasztikus retro busszal. Aztán sikerült egy 3 napos tábort is összehoznunk, amikor egy magán adományozónk segítségével még a Vasúttörténeti parkba is eljutottunk.

Az idei tanévnek már az első komoly támogatással megerősödve vágtunk neki. A Pécel Ifjúságáért Alapítványnak köszönhetően szeptembertől ugyanis mese előadásokon vehettünk részt a péceli Hámori Házban, két szakképzett meseterapeuta (Török Gabriella és Lentulay Edina) pedig meseterápiás foglalkozásokat tartott. Mi magunk is igyekeztünk minél több mesét vinni a gyerekek életébe. Egyik önkéntesünk, Mihala Vera (Vera néni) rendezésében mesejátékot tanultak meg és adtak elő a gyerekek nagy-nagy sikerrel. Hogy hogyan kapott egyre nagyobb szerepet az életünkben a mese, arról ITT írtunk. Arról pedig, hogy milyen csodálatos ajándék volt nekünk, a gyerekeknek, a családjuknak és másoknak egy igazi, saját mesejáték bemutatása ITT számoltunk be.

Nemcsak programokban, tanulásban is igyekeztünk többet adni. 2017 elején alakítottuk ki az első mentor-gyerek párosunkat. Azóta már három ilyen páros van, akik a közös foglalkozásokon kívül egy-egy hétköznap délutánon közösen tanulnak. Ezeken a délutánokon igyekszünk azokban az iskolai feladatokban segíteni a gyerekeket, ahol a legnagyobb elmaradás van, de közben lehetőség van az ismereteik bővítésére és komolyabb beszélgetésre is.

Többet kaptunk

Már az első tanévben is voltak segítőink, ám akkor még leginkább a családtagokra, az alapítókra és az önkéntesekekre számíthattunk. Az előbb említett első komolyabb támogatást a Pécel Ifjúságáért Alapítványtól az első tanév eredményeinek ismeretében kaptuk, amit aztán több kisebb támogatás is követett. Így tudtunk rendet tenni a szekrényünkben, meleg papucsokat vásárolni, díszleteket, jelmezeket venni, így lettek idén Mikulás csomagok az ablakban és ajándék csomagok a karácsonyfa alatt.

Bízunk benne, hogy a támogatások segítségével elért eredményeinkkel elégedettek lesznek támogatóink, és bizalmat szavaznak nekünk - talán még többen is - jövőre.

Ilyenek vagyunk

Tizen tízfélék, de így a jó. Büszkén mondhatjuk, hogy mi önkéntesek vagyunk a közösség motorjai. Néha nehéz hétről-hétre vinni tovább az életünk, a munkánk mellett. De legtöbbször szárnyakat ad az egymás iránti tisztelet, a gyerekek szeretete, a szülők bizalma, a lépésenként növekvő támogatás, a kívülről talán aprónak tűnő, de igenis nagy eredmények. És legfőképp az, hogy nem vagyunk tehetetlenek, hogy a magunk erejéhez mérten küzdünk a hátránnyal induló gyerekek jobb esélyeiért. Az önkénteseinket ITT mutattuk be még korábban. A munkánkról, belső küzdelmeinkről és fejlődésünkről ITT írtunk.

Folytatjuk

A 2018-ban is folytatjuk pénteki, ismeretterjesztő foglalkozásainkat. Lesznek meseterápiás foglalkozások, megyünk mese előadásokra a Hámori Házba. Rendszeresíteni szeretnénk a szombati foglalkozásokat, ahol mesejátékra, kézműveskedésre, társasjátékozásra is tudunk időt szakítani. Szeretnénk, ha minden gyereknek lenne saját mentora. Tervezünk kirándulásokat és nyári tábort is. Jövő szeptembertől pedig szeretnénk több gyereket fogadni, több gyereknek esélyt adni arra, hogy hátrányaikat leküzdve teljes életet élhessenek, megvalósíthassák az álmaikat.

Köszönjük, hogy velünk voltatok 2017-ben! Tartsatok velünk önkéntesként. támogatóként 2018-ban! Legyetek részesei a varázslatnak Ti is!

Információ és jelentkezés: varazskulcskozosseg@gmail.com vagy a Facebookon.

Adni és kapni ... mesével

csoportkep_kicsi.jpg

Mesét adtak karácsonyra a Varázskulcsos gyerekek. Az október óta gyakorolt mesejátékot előbb a családjuknak, aztán az ESE Baczoni István Rehabilitációs és Ápoló Otthonban adták elő nagy-nagy sikerrel. A Mikulás, a Hótündér, a Hókirálynő, Rudolf és a manók a sok-sok vidám, néha fárasztó, de sohasem tökéletes próbák után fantasztikus fegyelemmel, egymásra figyeléssel csinálták végig mindkét előadást. Szerettük volna, ha ezen a módon is megtapasztalják az "adni jó" örömét. Utólag gondoltuk végig, hogy mennyi minden van még egy ilyen színházi projektben.

Az igazi drámapedagógiához még sokat kell fejlődnünk, de már ezen a játékon keresztül is érvényesültek különböző fejlesztő hatások. Az előadás végére - ahogy a képen is látszik - csapattá kovácsolódtak. Magabisztosabbak lettek, felelősnek érezték magukat a sikerért, egyre jobban tudtak összpontosítani, a célra fókuszálni. A próbák végefelé már voltak ötleteik, az előadás előtt segítettek a díszletet csinosítani, berendezni a színpadot. Az előadás után pedig többen is kedvet kaptak komolyabb szerepekre, de mindenképpen egy új mesejátékra.

A színházi produkció a szülőket is közelebb hozta a közösséghez. Az első előadásra az egyikük süteménnyel érkezett, a második előadáson pedig két szülői segítőnk is volt, akik az öltözködésben, a színpad berendezésében és a közlekedésben támogatták a csapatot. Egy másik anyukától pedig ajándékot kaptunk: minden önkéntes egy szépséges karácsonyi mágnest. Jó érzés, hogy már őket is a Közösségben tudhatjuk, hiszen a gyerekek fejlődése elsősorban az ő kezükben van, velük együtt tudunk valódi eredményeket elérni. Köszönjük nekik a bizalmat!

És persze jó volt megint érezni az önkéntesek erejét, tenni akarását, kreativitását, mert ez az előadás nélkülük nem jött volna létre. Az ötletgazda, rendező és díszlettervező Mihala Vera volt, de mindenki másnak is köszönjük a jelmezeket, a szállítást, a "súgást", a támogatást, az ötletelést, a sok-sok erre szánt szabadidőt.

Azért persze a kézzel fogható ajándékok sem hiányozhattak egy karácsony előtti programról. Idén már egészen komoly csomagokat tudtunk a gyerekeknek összeállítani adományba kapott könyvekből, játékokból és édességekből, amiért nagyon hálásak vagyunk támogatóinknak. Személyre szabott és közös csomagok is készültek. Utóbbiban társasjátékok, amik újabb kiváló eszközök lesznek a játszva tanulásra.

Az idősek otthonában tartott előadáson készült fényképek ebben a galériában tekinthetők meg:

https://photos.app.goo.gl/2MJb1uHgeymnRODV2

Itt pedig a családoknak szervezett előadás képei vannak:

https://photos.app.goo.gl/Y2FcdFHxDDw487vl1

A fotókat köszönjük Podmaniczky Katalinnak és Grancsai Attilának!

kozonseg.jpg

A mesék színes fonala szövi át a foglalkozásainkat

img_1749.JPG

Már az elején is próbálkoztunk vele, de nem ment könnyen. Olyan gyerekekeket, akiknek kevés jut vagy teljesen hiányzik az életéből a mese, viszont sok benne a képernyő, nehéz lekötni, csendre, nyugalomra bírni szimplán meséléssel. Volt olyan, amikor mindenkit rá akartunk venni a mesehallgatásra, olyankor mindig volt legalább 2-3, aki nem figyelt és zavarta a többieket, de olyan is, ami teljes káoszba fulladt a mese felénél. Ha megengedtük, hogy válasszanak: mese vagy játék az udvaron, akkor általában a 10-ből maximum két gyerek választotta a mesét. A mostani tanév kezdetétől viszont a mese egyre inkább és egyre sikeresebben kapott helyet a foglalkozásainkban. A gyerekek egyre jobban tudnak koncentrálni, egy helyben ülni, és egyre jobban élvezik. Ennek több oka van: egyrészt sokat fejlődtek tavaly óta, és mi is igyekszünk alkalmazkodni az igényeikhez, másrészt kértünk segítséget igazi meseszakértőktől, akik legalább havonta egyszer behozzák a mesét a gyerekek életébe. Ebben a bejegyzésben elmeséljük, hogyan vált egyre inkább a Varázskulcs életének részévé a mese.

Az egyik önkéntesünk kezdeményezésére már október eleje óta hallgatnak, majd egyre inkább tanulnak meg egy téli mesét a gyerekek. Először könyvből, aztán kicsi bábokkal eljátszva hallgatták, majd választottak szerepet maguknak, elkezdtük készíteni, összegyűjteni a jelmezeket és kellékeket. Decemberre elkészül egy mesejáték, amit a Varázskulcsos gyerekek játszanak el. De hogy kinek, mikor és hol mutatjuk be, az még legyen meglepetés!

img_1745.JPG

Nemcsak mi mesélünk, hanem nekünk is mesélnek. Októbertől havonta egyszer szombaton interaktív mesefoglalkozásokra járunk a Hámori házba, ahol Bognár-Burik Bea bábozik és mesél a gyerekeknek. Elsőként a Brémai muzsikusoktól tudtuk meg, hogy együtt minden könnyebb, azután Márton-nap alkalmából a libáktól, hogy a gyengébb is győzhet. A mese közben játszunk és énekelünk, utána pedig kézműveskedünk és uzsonnát is kapunk. A gyerekeknek nagy boldogság, és segít abban is, hogy felkészüljünk komolyabb kulturális programokra is.

img_3879.JPG

Végül szeretnénk a mese terápiás hatását tudatosan is kihasználni. Török Gabi és Lentulay Edina mesterapeuták látogatnak el hozzánk néhány alkalommal, és a mesék segítségével igyekeznek a gyerekek félelmeit és szorongásait oldani, erőt adni nekik a nehéz helyzetekre. Ezen a héten a Világszép Vasziliszáról és Baba-jagáról, a vén boszorkányról meséltek nekünk, de közös mesét is alkottunk a gyerekekkel, rajzoltunk és beszélgettünk.

img_1750.JPG

Minden egyes mesés alkalom boldogsággal tölt el bennünket, új felismerésekre sarkall, új oldalát ismerjük meg a gyerkeknek, és még sorolhatnánk tovább a jótékony hatásait. És ez a történet még csak most kezdődött el, alig várjuk, hogyan szövődik tovább, milyen új varázslatokat hoz még nekünk.

Az első támogatások öröme és hatása

img_3545.JPG

Az első doboz mesekönyv, az első 15 ezer forint, az első ingyenes nyújtott szolgáltatás. Nekünk óriási örömet okozott és erőt adott, amikor először megtapasztaltuk, hogy magunkon kívül más is hisz a munkánkban. Amikor először megtapasztaltuk, hogy nem vagyunk egyedül, vannak segítőink ezen az úton. Nekik, az első támogatóknak köszönjük, hogy már az első évben sem hagytak minket egyedül. Ezekről az elsőkről szól az alábbi beszámoló.

Az első és legfontosabb segítséget a Péceli Önkormányzattól kaptuk. Az, hogy ingyen használhattunk egy nagyszerű termet a Művelődési Házban óriási lökést adott nekünk. Enélkül talán el sem tudtuk volna kezdeni.

Az első tárgyi adományok az ismerőseinktől érkeztek. A Közösség megalapításának hírére családtagok és barátok, illetve maguk az önkéntesek hozták el jó állapotban lévő, de már használaton kívüli fejlesztő játékaikat, színezőket, mesekönyveket, fejlesztő füzeteket, iskolai eszközöket, íróeszközöket. Azóta is megtalálnak minket kedves barátok, hogy játékokkal, könyvekkel és iskolaszerekkel segítsék a munkánkat. Mindezeken kívül az első félévben az önkéntesek saját pénzből finanszírozták a szükséges eszközöket, nyomtatást.

Az első magánadomány 15 ezer forint volt, aminek nagyon örültünk. Fejlesztő feladatlapokat, kártyákat nyomtattunk belőle. Ezzel alapoztuk meg a motivációs rendszerünket is: ebből készültek az első jóság kuponok, ebből vásároltuk az első ajándékokat azoknak, akik több foglalkozáson is jól viselkedtek, betartották a közösség szabályait.

Az első szolgáltatásként nyújtott támogatást a Péceli Kenyérgyártól kaptuk. Minden héten friss, puha péksütemények uzsonnára! Óriási örömet szereztek ezzel a gyerekeknek. Aztán a Kistáltos Póniklubtól is szolgáltatást kaptunk támogatásként. Hozzájuk ingyen mehettünk lovas foglalkozásokra, többek között ez volt a nyári táborunk egyik programja.

Az első nyári táborunkat egyébként az egyik önkéntesünk magánadományából valósítottuk meg. Ebből tudtuk fizetni az étkezést, a Vasúttörténeti parkba a belépőt és az útiköltséget.

Aztán érkezett egy komolyabb támogatás a Pécel Ifjúságáért Alapítványtól. Ebből a második tanévet úgy tudtuk elindítani, hogy új, fejlesztő programokkal - meseterápiával és interaktív miniszínházi előadásokkal - színesíthettük, bővíthettük a meglévő foglalkozásainkat. Ezek végigkísérik az egész tanévet, havonta legalább egy, de inkább két alkalommal jelentenek plusz programot a gyerekeknek. Ebből a támogatásból fejlesztettük a tárolási lehetőségeinket is. Idén szeptember óta nagy, átlátszó dobozokban tartjuk az írószereket, fejlesztő és kézműves eszközöket. Így sokkal áttekinthetőbb, használhatóbb az eszköztárunk.

img_3544.JPG

További magánadományokat is kaptunk. Az egyik önkéntesünk a születésnapjára kérte a barátaitól, hogy ajándék helyett a Varázskulcs Közösségnek adományozzanak. Szeptemberben pedig a Varázskulcs Közösség első évét bemutató teadélutánon is kaptunk támogatást. Ezek egy részét, az adománygyűjtést, önkéntes toborzást szolgáló anyagok, illetve a gyerekfoglalkozások fejlesztő feladatlapjainak nyomtatására költöttük. De igyekszünk nagyon takarékosan bánni minden forinttal, és a lehető legtöbb tervünket saját eszközeinkkel, saját pénzen vett eszközökkel megvalósítani. Így néhány közeljövőben tervezett ötletünket is ebből tudjuk még megvalósítani. Szeretnénk a gyerekeket még egy-két társasjátékkal meglepni karácsonyra. Ezen kívül tanulunk egy kis mesejátékot a gyerekekkel, amit a szülőknek és családtagoknak adnak majd elő. Ennek jelmezeihez, díszleteihez szükséges eszközöket, valamint az előadáson a vendégeknek és szereplőknek kínált szörpöt és süteményeket is ezekből a magánadományokból finanszírozzuk majd.

Igyekszünk tehát fokozatosan fejlődni, lépésről-lépésre haladni. Ugyanakkor nemcsak élünk a lehetőségeinkkel, hanem igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni belőlük, megsokszorozni a legkisebb támogatás hatását is. Látjuk, hogy a támogatás az eredményeinktől is függ. Így a legjobb, amit tehetünk, hogy sokat és jól dolgozunk a gyerekekkel, igyekszünk szép eredményeket elérni velük. Így a támogatóink látják, nem hiába fektették belénk a bizalmat. És reményeink szerint mindez hozza magával az újabb támogatókat és támogatásokat, hisz szeretnénk még több eredményt elérni, a gyerekekkel és még több gyerekkel eredményeket elérni.

Köszönjük tehát az eddigieket és az ezutániakat! Minden erőnkkel azon vagyunk és leszünk, hogy megtérüljön a belénk vetett bizalom.

img_2397.JPG

Együtt építjük a mi mesebeli várunkat

img_3703.JPG

Változatos módszerekkel igyekszünk rávenni a gyerekeket, hogy a foglalkozásaink fejlesztő feladataiban részt vegyenek, együttműködjenek, a nehezebb feladatokat is igyekezzenek megoldani. Úgy fejlesztünk, hogy közben a gyerekek jól is érezzék magukat, emellett próbáljuk a motivációjukat növelni, kedvet csinálni nekik a fejlődéshez, tanuláshoz, a közös "munkában" való részvételhez. Ennek érdekében vezettük be az előző tanévben motivációs rendszerünket, melyről itt írtunk. A második tanévet már úgy kezdtük, hogy levontuk az első tanév tapasztalatait, és amiben irányváltást éreztünk szükségesnek, ott csiszoltunk a módszereken. Ilyen volt a motivációs rendszer is. Az első változat ugyanis az egyéni eredményekre épített, egyénileg jutalmaztuk a jó teljesítményt. Ez a módszer versenybe kényszerítette a gyerekeket, ami viszont egyenlőtlen helyzeteket is teremtett (nem mindenki versengő alkat, van, aki hamar megijed a kudarctól), és nem segítette az együttműködés kialakulását sem a csoportban.

Éppen ezért a második tanévet egy együttműködésen alapuló motivációs rendszerrel kezdtük el, amelyben ugyan látszanak az egyéni eredmények is, de a jutalomért együtt kell megdolgozniuk. Egyik önkéntesünk ötlete nyomán a gyerekeknek egy mesebeli várat kell felépíteniük színes téglákból. Ha egy-egy nagyobb egységet (bástyát) sikerül együtt felépíteniük, akkor elmegyünk együtt egy kirándulásra, amit velük együtt találunk ki. A rendszert az első foglalkozáson mutattuk be, és a másodikon is végigvettük, hogy rögzüljön.

img_3694.JPG

Ezzel párhuzamosan világos házirendet készítettünk, amit az első pár alkalommal a gyerekek olvastak fel. Ezeket a szabályokat kell betartani mindenkinek ahhoz, hogy megkapja és felragaszthassuk a foglalkozás végén az ő tégláját. A szabályokat igyekeztünk pozitív formában megfogalmazni, a tiltást minimálisra mérsékelni, inkább csak az érthetőség kedvéért szerepel benne néhány "ne" szó.

Ezek azok:

Szabályok a Varázskulcs Közösségben

1. Tiszteld a másikat úgy, ahogyan magaddal szemben is elvárod a tiszteletet! (nincs csúnya beszéd, csúfolódás, kiabálás, verekedés)
2. Hallgasd meg azt, aki beszél hozzád!
3. Dolgozz és játssz úgy, hogy más is jól tudjon dolgozni és játszani! Ne zavard a többieket abban, amit csinálnak!
4. Azért vagy itt, hogy fejlődj. Törekedj arra, hogy olyan jól végezd a feladatod, ahogyan csak tudod!
5. Ez a mi Közösségünk. Fontos, hogy elmond az ötleteidet, gondjaidat, kéréseidet, kérdéseidet. Mindig lesz, aki meghallgat, és te is hallgasd meg a választ!
6. Igyekezz türelmes lenni a többiekkel. Ha valakivel közölni szeretnél valamit, várd meg, amíg rád tud figyelni!
7. Mindig tartózkodj a csoporttal egy teremben! A foglalkozást csak akkor lehet elhagyni, ha egy felnőttől elkéredzkedtél a mosdóba, vagy ha egy felnőttel megbeszélted, hogy vele együtt máshol folytatjátok a foglalkozást.

A házirend és a vár minden foglalkozáson a falon van. A foglalkozás végén értékelést tartunk, ahol először a gyerekek mondják el, hogyan érezték magukat a foglalkozáson, miben voltak jók, min változtatnának. Utána a felnőttek és a többi gyerek is kiegészítik az értékelést. Itt törekszünk arra és a gyerekeket is erre próbáljuk rávenni, hogy ne minősítsük a gyerekeket, csak a viselkedésükről mondjunk véleményt, azt is konkrét példával alátámasztva. És arra is törekszünk, hogy a gyerek maga mondja ki, miben kellene változtatnia. Ez után döntjük el közösen, hogy jár-e a tégla, és ha igen, felragasztjuk.

img_3727.JPG

A gyerekek még az első foglalkozáson választották ki a saját színüket, így minden alkalommal olyan színű téglát kapnak.

img_3704_1.JPGA rendszer részét képezik még a lovagi pajzsok. Ezek egyrészt a gyerekek színeire emlékeztetnek minket, de ennek a táblának a segítségével fogjuk azt is rögzíteni, hogy mely témákon vannak túl a gyerekek, mely "modulokat" teljesítették már. Októberben például a világűrről, a bolygókról tanulunk. Novemberben a Föld, kontinensek, éghajlat, időjárás lesz a téma.

 

Eddig 3 rendes foglalkozáson vagyunk túl. Az elsőn még csak 4 gyerek szerzett téglát, de azóta nagyon igyekeznek, és mindenki tovább építette egy-egy téglával a várat. Ami egyébként már most is gyönyörű, de milyen csodálatos lesz, ha színes téglából tényleg felépül majd. Kíváncsian várjuk.

 

Megerősödve léptünk a második Varázskulcs évbe

"Először csak egyedül voltam, de mindenképpen akartam javítani a helyzeten. Mert láttam, hogy mennyire sok reménytelen sorsú gyerek van körülöttünk..." Szubjektív gondolatok a Közösség alapítójától a második Varázskulcs év kezdetére.

osszetartozas.jpg

"A kisfiam osztálytársai voltak, a barátai, és a többi osztályban is sokan. Olyanok, akikről tudod: nemhogy egyetemre nem mennek, de csoda, ha elvégzik a nyolc osztályt. Akik olyan felnőttek lesznek, akiket a többség lenéz, megtűr, sőt gyűlöl. Egyik napról a másikra próbálnak majd túlélni. Csak a reményük marad, hogy egyszer ők is kiléphetnek a szegénységből. Csak a tévé és internet által táplált álmaik maradnak, és a végtelenül szűk, nyomasztó és reménytelen életük.

Már nem akartam emiatt bosszankodni, szomorkodni, hisz mit érek vele. Tudtam, hiába várnék másra. Sok helyen láttam, ahogy belevágtak. Minden nélkül, illetve nagyon is sokmindennel: lelkesedéssel, elhivatottsággal, bátorsággal, szerettel. Ha nekik megy, nekem is menni fog. És ment. De nem egyedül. Rögtön rátaláltam barátokra, akik hittek bennem. Akik már régóta szerették volna, épp csak egy kis lökés kellett. Aztán rátaláltam még több barátra. Olyanokra, akik az idejüket is szívesen áldozták azért, hogy gyerekeknek segítsünk.

Belevágtunk. Sok bizonytalansággal, keresgélve a jó megoldásokat. Még feszültség is volt köztünk: vita és sértődés. De végigcsináltunk egy tanévet, és a gyerekek úgy mentek el, hogy alig várták: visszajöhessenek. Ez már olyan eredmény, amire büszkék lehetünk. Közben összecsiszolódtunk. Megszerettük egymást. Tapasztaltabbak és higadtabbak lettünk. Aztán összeültünk egyszer, kétszer, háromszor. Beszélgettünk, leveleztünk, írtunk és terveztünk egy nyáron át és még egy hónapig. Kitaláltuk a következő évet. Tudatosan és megalapozottan, ismerve az erőnket és gyengeségeinket, ismerve a gyerekeinket. Szerintem nagyon jó koncepciót hoztunk össze, amiből épülni tudnak majd a gyerekek, de épülünk belőle mi is. Aztán visszajöttek a gyerekek. Hiányoztunk nekik és nekünk is hiányoztak. A szeretet begyújtotta a motorokat, és elkezdtük a második Varázskulcs évet.

Már nem félek, hogy nem fog működni. A Varázskulcs Közösség létezik. Életre hívtuk és megépítettük az alapjait, melyek igen erősek is lettek. Erősek, mert erős emberek építik okosan. Sokat tépelődünk, keresgélünk, de már nem azon, hogy csináljuk-e. Azon, hogyan lehetünk mindig egyre jobbak a gyerekeknek."

Battai Eszter, a Varázskulcs Közösség alapítója

Akik miatt a Varázskulcs Közösség működik

Igyekszünk jobbá tenni néhány gyerek életét. Reméljük, egyre többét. Ettől még nem vagyunk angyalok. Olyanok vagyunk, mint bárki: hétköznapi emberek, akik saját életfeladataik mellett hetente, havonta néhány órát arra szánnak, hogy gyerekeknek segítsenek. Te is lehetsz egy közülünk.

Most elmondjuk, honnan jöttünk és mi hoz minket újra és újra a Varázskulcs Közösségbe.

vera_kicsi.jpg

Vera néni - A Közösség legaktívabb önkéntese. A KSH-ban dolgozott korábban, de már ott is sokat foglalkozott gyerekekkel, szervezett tábort, kézműves programokat. Fiatal, aktív nyugdíjasként vetette bele magát az önkénteskedésbe. Teljes foglalkozásokat, kézműveskedést, szabadtéri játékokat tervez meg és vezet, ő rendezte első saját mesejátékunkat is, miközben egy kisfiúval külön is tanul.

 

katineni_kicsi.jpgKati néni - "30 éve tanító felső tagozatos tanár vagyok. Ma is szeretem, amit csinálok: örömet okoznak a gyerekek, felvillanyoznak a napi kihívások.
Tanárként is, valamint egy kétéves kisfiú nagymamájaként is vallom: mindent meg kell tennünk, hogy a gyerekekben megmaradjon a nyitottság, a kíváncsiság, a tudásvágy és a bátorság! Ebben pedig mindenki tud segíteni – kortól, nemtől, képzettségtől, foglalkozástól függetlenül – , aki kellő jószándékkal és megfelelő energia-utánpótlással rendelkezik. "

 

 vk.jpgÁgi néni - "Pedagógus vagyok, évtizedeken keresztül a Szemere Pál Általános iskolában tanítottam orosz majd angol nyelvet. Már nyugdíjas vagyok, így  szabad  időmben örömmel veszek részt a Varázskulcs Közösség munkájában, mely közel áll hozzám nemcsak szakmailag, de lelkileg is. Pályám során mindig is nagy figyelmet fordítottam a hátrányos helyzetű gyermekekre. A közösség munkáját két éve kísérem figyelemmel, és nagyra becsülöm az önkéntesek kitartó munkáját, mellyel maradandó élményekben részesítik az idejáró gyermekeket. Értéket teremt e közösség,ezt igazolják  a gyerekekkel foglalkozó pedagógusok pozitív visszajelzései is. Az is bíztató, hogy egyre több támogatója  van ennek a nemes ügynek. Mindezek, valamint a gyermekek részéről érezhető szeretet és hála bőven elég ok arra, hogy tudjam, nekem is itt a helyem."

radits_bogi_kicsi.jpgBogi - közgazdász és menedzseri végzettségem van, pénzügyi befektetésekkel foglalkozom, a saját vállalkozásomat irányítom, és imádom a munkám. Ami másnak a száraz számok világa, számomra a briliáns logika és csodálatos törvények megnyilvánulása. Csak néhány éve élek Magyarországon, szinte egész életemben külföldön építettem a karrieremet, és ezért is alakulhatott úgy, hogy nem lett saját gyermekem.  Ez pedig ahhoz vezetett, hogy az összes porontyot, piciket és nagyokat is, kicsit a magaménak érzek; támogatnám, segíteném, tanítanám és lelkesíteném őket, mert úgy gondolom, hogy a gyerekeknek a legnagyobb ajándék a rájuk irányuló, kizárólagos figyelem. 7 éve önkénteskedem különböző alapítványoknak. Itt a Varászkulcs Alapítvány nevében Belicza Vikit mentorálom matematikából, heti egy alkalommal. Kimondhatatlanul büszke voltam Vikire, amikor 1,5 hónap közös munka után megkapta az első 5-sét!  

julcsi_kicsi.jpgJulcsi - "Gimnazista vagyok, a rendszeres tanulás, edzés, kikapcsolódás és önmegvalósítás mellett fontosnak tartom a segítséget, melyet a péceli rászoruló gyerekeknek nyújtok fejlesztő foglalkozásokkal, az "egészséges alapállapot" bemutatásával, valamint sok- sok bíztató szóval az élethez szerezhető... esélyeik növelése érdekében.
Alapvetően szeretek ismerkedni, elfogadni mindenkit. Így szeretném megérteni ezeknek a gyerekeknek a helyzetét is, majd együttérezve megpróbálni szárnyakat ajándékozni nekik. Egy folyamatosan épülő közösség tagjaként tapasztalatot szerezhetek, belátást nyerhetek nehéz élettörténetekbe és produktívan tölthetem el szabadidőm egy részét. Minden héten érzem ahogy "egy adag" lelki megterhelés után pozitív irányba változik az életszemléletem. Az itt szerzett élmények, emlékek olykor megterhelőek, azonban remélem mindnyájunk hasznára válhatnak."

edina_kutya_gyerekek_kicsi.jpgEdina - 3 gyermekes anyuka vagyok és mindig is törekedtem arra, hogy gyerekeimnek megmutassam, hogy az önzetlenség és egy jó közösségbe tartozás mekkora energiát ad az embernek. Adni, vagy tenni másokért úgy gondolom, hogy a világ legnagyobb öröme az életben. Igen, sok esetben fárasztó, de mikor látod a mosolygós arcokat, akkor minden fáradságot és hétköznapi „gondot” elfelejtesz. Mikor először olvastam a Varázskulcs Közösségről nagyon tetszet és elhatároztam, hogy szeretnék majd köztük „dolgozni”. Ezzel egy időben a kutyámmal, Bellával, végeztük a terápiás kutya tanfolyamot. Amint sikeres vizsgát tettünk felhívtam Esztert, hogy nagyon szívesen jönnénk a gyerekekhez. Nagyon sokat gazdagodtam én is, és Bella is minden egyes találkozással, amikor sikerült részt vennünk egy foglalkozáson. Csak remélni tudom, hogy a gyerekek is így érzik….

eszter_kicsi.jpgEszter - "Édesanya vagyok, feleség, kertes házzal, kutyával. Dolgozom, a szabad időmet a családdal, barátokkal töltöm vagy sportolok. Közben elszomorít, hogy ez a hétköznapi, boldog-dolgos élet milyen sok gyerek számára elérhetetlen. Hogy mennyi reménytelenül küszködő család van csak itt körülöttem, a városomban. Láttam más civil szervezeteket, láttam, hogy lehet segíteni. Hogy heti néhány óra odafordulás is milyen sokat változtathat egy gyerek életén. Azt gondoltam, hogy hetente pár óra nem nagy áldozat azért, hogy esélyt adjak néhány gyereknek egy boldogabb életre. Ezért vagyok önkéntes a Varázskulcs Közösségben."

heni.jpgHeni - "Heni vagyok, 3 gyerek édesanyja. Azért csatlakoztam a közösséghez, mert az ő küldetésük megfelel mindannak, amit én magam is fontosnak tartok. Egyrészt a tanulás, ami lehetőség a kiemelkedésre. (Tapasztalatból írom ezt: lévén tanári végzettségem is van, ráadásul egyszerű családból származom, ahol a mindezt nem tartották fontosnak.) Másrészt a közösség ereje, ami alapot ad egy fiatal ember életének. Úgy érzem, itt minden gyerek olyan (lelki) támogatást kap, ami a későbbiekben hatalmas önbizalmat fog nekik adni ahhoz, hogy az álmaikat meg tudják valósítani, hogy legyen hitük és erejük a mindennapokban.

sofi.jpgSofi - Félig magyar, félig görög származásúként adott volt számomra a kultúrális érzékenység, nem tehetős családból származva pedig a szociális. Tizenéves korom végéig élsportoltam, emellett pedig a tanulmányaimat sem hanyagoltam el, így most az ELTE Társadalmi Tanulmányok szakán diplomázom. Ám teljesen tudatában vagyok annak, mennyi támogatással és segítséggel juthattam el ideáig. Ezért pontosan tudom és érzem, milyen sokat jelent az a 'kis' segítség és törődés, amit itt nyújthatok a Varázskulcs Közösség gyerekeinek. Angol tanári képzést is végeztem, így angol órákat tartok a nagyobb gyerekeknek, emellett pedig az általános feladatokból igyekszem kivenni a részem.  

 

 

 

 

A „rossz” tanuló édesanyjának levele a jó tanulóéhoz

sad_child3.jpgTaláltunk egy nagyon elgondolkodtató levelet, amit egy kitűnő tanuló szüleinek írt egy képzeletbeli „rossz” tanuló édesanyja. Ez a gyerek történetesen diszlexiás, édesanyjának elképzelt szavait pedig az olvasási nehézséggel küzdőknek szóló Varázsbetű blog szerzője jegyezte le. De annyira igaz szinte bármilyen tanulási nehézséggel küzdő gyerekre, hogy akár változtatás nélkül is kitehetnénk. Végül mégis elkészítettük a saját változatunkat azoknak a „rossz” gyerekeknek az édesanyja nevében, akik szegénységből és/vagy többféle hátrányból indulva igyekeznek jó embert nevelni a gyermekükből. Az eredeti levelet ITT találjátok, a Varázskulcsos változatot pedig alább olvashatjátok.

Kedves Anyatársam!

Sokszor látom a Facebookon büszke bejegyzéseidet a nagyszerű gyermekeidről. Ne haragudj, hogy csak ritkán lájkolom őket. Pedig a gyerekeid és Te is megérdemeltek minden elismerést, hiszen biztosan nem kevés erőfeszítésetekbe kerül a kitűnő bizonyítvány, az iskolai és megyei versenyeken elért helyezések, a sporteredményekért kapott érmek, a példamutató magatartásért kapott jutalom könyvek, vagy azok a gyönyörű rajzok, kézműves ajándékok, amelyeket a gyerekeid szakkörökön készítenek. Kérlek, posztold őket továbbra is, igenis legyél büszke rájuk és magadra, mert jól csináljátok. Igyekszem én is örülni a sikereiteknek, mégis összeszorul a szívem, amikor látom. Ha megengeded, most elmondom miért.

Az én gyerekeim nem kitűnők. Sőt, van, hogy még bukdácsolnak is. Még soha nem kaptak jutalom könyvet a példamutató magatartásukért, viszont gyakran nekik van a legtöbb fekete pontjukegy-egy hétnek a végén. A versenyeken nem érnek el helyezést, mert legtöbbször nem is jutnak el a versenyre. Pedig a tieidhez hasonlóan küzdenek, csak épp azért, hogy egyáltalán végigcsinálják a következő tanévet. És nem azért kerül nekik ez az „alacsonyabb” teljesítmény ugyanannyi erőfeszítésbe, mint a tieidnek a kitűnő bizonyítvány, mert buták vagy lusták. Hanem azért mert eleve hátránnyal indulnak ebben a versenyben. Például, mert nekem fiatalon be kellett fejeznem az iskolát, így nem tudok segíteni nekik a tanulásban. És (vagy) mert egyedül nevelem őket, és az eltartásukhoz olyan sokat kell dolgoznom, hogy alig marad időm rájuk. Mert így sincs pénzem arra, hogy különórára, szakkörre járjanak. Sokszor arra sem, hogy rendes felszerelést vásároljak nekik. A felszerelés hiányáért pedig fekete pont, aztán egyes jár. Biztosan tudod, hogy önmagában ezzel eléggé le lehet rontani egy bizonyítványt.

Ami neked tehetséggondozás, az nekem az államilag – sajnos nagyon alacsony óraszámban biztosított – fejlesztés.

bad_child3.jpgSejtem, hogy néha neheztelsz a gyermekeimre, és meg is értem. Miattuk kell félbeszakítani a tanórát, rájuk kell külön figyelmet fordítania a tanítónak, így veszi el akaratlanul az én gyerekem a te gyermekedtől az értékes időt. Nagyon sajnálom, ha gondot okoznak, mindig kérem, hogy viselkedjenek rendesen. De azt is tudom, hogy otthon egy pici szobában összezárva, fejlesztő játékok, mesekönyvek nélkül, gyakran szülői felügyelet nélkül csak úgy nőnek, mint a vadvirágok.

Nem titkolom, otthon nem mindig békés a hangulat. Sokszor nyomaszt minket a pénztelenség, az összezártság. Nem tudunk kikapcsolódni, nem tudjuk elvinni a gyerekeinket nyaralni, kirándulni, sportolni. Mindez nyomot hagy a lelkükön, de nem látom, hogyan tudnánk előre jutni, kilépni ebből a nehéz helyzetből. És nem, pszichológushoz sem tudom elvinni őket, legfeljebb az állami rendelésre, ha kapunk időpontot egy-két hónapon belül, de oda is csak akkor, ha ki tudom fizetni az útiköltséget.

Én nem tudok feltenni győzedelmes képeket a gyerekeimről a Facebookra, pedig pontosan ugyanolyan büszke vagyok rájuk, mint Te a tieidre. Csak mi nem azt mondjuk, hogy győzelem, hanem azt, hogy megcsináltuk!

Remélem, ha jobban megérted az okokat, Te és a gyermeked talán nem haragszol majd az én gyerekeimre.

De szeretnék ezen felül még kérni Tőled néhány dolgot.

Kérlek, ne tiltsd el a gyerekeidet az én gyerekeimtől! A te gyerekeid erősek, jók az alapjaik, nem tudják őket elrontani. Igen, tudom, az enyémek néha rosszalkodnak, de csak azért, mert kirekesztettnek érzik magukat, és azt hiszik, ez kell ahhoz, hogy odafigyeljenek rájuk.

Kérlek, beszélj a gyerekeiddel, és mondd el nekik, hogy vannak olyanok, akiknek a tanulás nehezebben megy, mint nekik. Magyarázd el nekik, hogy attól, hogy egy gyerek nem olvas, vagy nem számol jól, még lehet jó ember, vannak jó tulajdonságai. Például jószívű, ügyesen focizik, jókat lehet vele beszélgetni vagy jó a humora. Ha egy gyerek nem olvas, vagy nem számol jól, még nem szabad kinevetni, hisz másnak sem esik jól, ha kinevetik, mert nem jól focizik vagy fél felmászni a fára. Segítséggel mindenki lehet jobb abban, amiben egy picit el van maradva a többiektől.

És mondj el nekik még valamit, kérlek! Mondd el nekik, hogy különbözőek vagyunk. Beszélj nekik a különc gyerekekről, a félős vagy hangos gyerekekről, a tolószékesekről, a gyengén látókról, azokról, akik nem beszélnek magyarul, és azokról, akiknek lyukas a cipője. Beszélj nekik arról, hogy mindannyian mások vagyunk. Más dolgokban vagyunk jók, és másban gyengék. Hogy máshonnan jöttünk, máshogyan, máshová születtünk. De az, hogy különbözünk, nem jelenti azt, hogy bárki kevesebbet ér közülünk. És ha a gyerekeink megtanulják elfogadni a különbségeket, a sokféleséget, akkor a miénknél boldogabb világban élhetnek.

Köszönöm, hogy elolvastad a soraimat!

Egy hozzád hasonló édesanya

 

TALÁLD MEG A VARÁZSKULCSOT!

varazskulcs_onkentes_talalkozo_foto1_1.jpg

Szeretettel meghívunk évnyitó önkéntes találkozónkra, ahol megtudhatod, hogyan segíthetsz egy hátrányos helyzetű gyerek életét jobbá tenni!

A találkozó időpontja: 2017. szeptember 15. péntek, 15.00-17.30

Helyszín: Pécel, Isaszegi út 3. Lázár Ervin Művelődési Ház

Kiből lehet önkéntes? Bárkiből! Segíthetsz tapasztalattal vagy anélkül, kevés vagy sok szabadidővel, otthonról vagy személyesen.

Gyere, ismerd meg a Varázskulcs Közösséget, és legyél részese egy szép történetnek úgy, hogy közben Te is jól érzed magad!

Az első beszélgetés semmilyen kötelezettséggel nem jár. Kérjük, jelezd részvételi szándékodat a varazskulcskozosseg@gmail.com címen vagy a 06 30 475 1552-es telefonszámon!

Még több infó az önkéntes feladatokról:

http://varazskulcs.blog.hu/2016/05/01/onkenteseknek

A Facebook eseményt ezen a linken találod.

Tudj meg rólunk és a csapatunkról még többet! Kövesd Facebook oldalunkat itt:

www.facebook.com/varazskulcskozosseg

 

 

 

 

 

 

A tanulás segíthet kilépni a szegénységből - Péceli Hírek, 2017. augusztus

Önkéntesek a hátrányos helyzetű gyermekekért –Mi újság a Varázskulcs Közösségben?

peceli_ujsag_2017_aug.JPGAz alábbi cikk a Péceli Hírek 2017 augusztusi számában jelent meg. Köszönjük a szerkesztőségnek!

Júniusban az első tanévét zárta sikerrel Pécel legfiatalabb civil szervezete. Az önkéntesekből verbuválódott csapat célja, hogy esélyt adjanak hátrányos helyzetű gyerekeknek a szüleiknél sikeresebb, boldogabb élet megteremtésére. (A 2016. októberi számunkban hírt adtunk a közösség megalakulásáról) Rendszeres fejlesztő foglalkozásokat tartanak számukra, melyeken a résztvevő gyerekeket tanulmányi eredményeik javításában, beilleszkedési problémáik enyhítésében segítik. Így reményeik szerint jobb eredménnyel végezhetik el az általános iskolát és javulnak az esélyeik a továbbtanulásra. Az elmúlt évben a csapat töretlen lelkesedéssel dolgozott, szervezte a különféle programokat, kirándulásokat. A tapasztalatokról, élményekről kérdeztük Battai Esztert, a Varázskulcs Közösség alapítóját.

Miért is született meg egy ilyen segítő szervezet létrehozásának gondolata?

Sokan gondolják, hogy a szegények maguk tehetnek a sorsukról, ezért elfordulnak tőlük. Pedig a hátrányos helyzetű családok közül a többség folyamatosan küzd azért, hogy gyerekeiknek már gondtalanabb élete legyen. Csakhogy az ő küzdelmük a túlélésért folyik, és ez sokszor így megy generációk óta. Egy dolog tudja megszakítani az ördögi kört: a tanulás. Ebben szeretnénk segíteni a hátrányos helyzetű, péceli családok gyerekeit.

Hány gyereknek, és milyen segítséget nyújtottak a Közösség foglalkozásain?

Összesen tíz, hat és kilenc év közötti, hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkoztunk szeptembertől június végéig. Őket péceli általános iskolákból választottuk ki az iskola vezetői, tanítói és a Családsegítő segítségével. A gyerekek számára péntek délutánonként tartottunk készségfejlesztő, tanulást támogató foglalkozásokat a Lázár Ervin Művelődési Házban. A foglalkozások során az iskolai eredményességhez szükséges képességeket és készségeket fejlesztettük. Két tanítványunkkal már külön mentor is foglalkozik a pénteki foglalkozáson túl hetente egyszer, így még célzottabban tudjuk őket fejleszteni. Ezt a mentori rendszert fejlesztjük többek között szeptembertől, hogy még jobb eredményeket érhessünk el.

Miért van szükségük ezeknek a gyerekeknek plusz fejlesztésre?

A hozzánk járó családok igen sokfélék, de két dolog közös bennük: szeretnék, ha a gyerekek sorsa gondtalanabb lenne, mint a szülőké, ugyanakkor bizonyos okokból nem tudják őket ebben eléggé segíteni. Vagy azért, mert kevés pénzből, sok munka mellett egyedül neveli őket az anyukájuk, vagy mert már a szülők sem jutottak hozzá megfelelő oktatáshoz, így nem tudnak együtt tanulni a gyerekkel, vagy mert a családban nagyon komoly problémák vannak, ami a gyerek pszichéjére súlyos terhet rak, ám a mentális segítség nem elérhető számukra. És persze van, ahol mindezek vagy további problémák egymásra halmozódnak. Mi úgy gondoljuk, hogy ezek a gyerekek éppúgy képesek lennének jó eredményeket elérni az iskolában, mint a többiek, ha megkapnák ehhez a megfelelő támogatást.

Milyen források segítettek a program elindításában és működtetésében?

A legnagyobb erőforrás az önkénteseink erre áldozott szabadideje, kreativitása, elkötelezettsége volt. A Varázskulcs Közösség első tanévét szinte teljes egészében saját pénzünket és szabadidőnket felhasználva csináltuk végig. Óriási segítség volt az önkormányzat által ingyen a rendelkezésünkre bocsátott terem, melyet a Lázár Ervin Művelődési Ház munkatársainak támogatása mellett használhattunk, és a Péceli Asztalitenisz SE helyiségében lévő tárolási lehetőség. A második félévben két magánadományozó segítségével tudtunk fejlesztő eszközöket vásárolni, fénymásolni, illetve szerveztük meg három napos nyári táborunkat. Ingyen mehettünk a Kistáltos Póniklubba és ingyen kaptunk minden héten péksüteményt a Péceli Kenyérgyártól és a Ráday Pékségtől.

Hogyan tovább a következő tanévben?

A tavaly szeptemberben elindított programot a mostani gyerekcsoportunkkal természetesen tovább folytatjuk. Ám szeretnénk továbblépni, iskolai eredményekben kimutatható javulást elérni a jelenlegi gyerekkekkel és lehetőség szerint még többekkel. Ehhez további mentorokra van szükségünk. Szükséges, hogy segítő szakembereket vonjunk be: logopédust, pszichológust, családterapeutát, fejlesztő pedagógust, amihez önkéntes szakemberekre, vagy a díjazásukhoz pénzre van szükségünk. A gyerekek egészséges fejlődését kulturális és sport programokkal is támogatnánk, ehhez felajánlásokra és pénzre van szükségünk. És végül szeretnénk megtalálni azt az állandó termet, helyiséget, melyben hetente több délutánon, akár hétvégén is tarthatunk foglalkozásokat.

Az első támogatás már megérkezett. A Pécel Ifjúságáért Alapítvány – ők szervezték korábban az éjszakai pingpong bajnokságokat – úgy döntött, hogy megmaradt forrásaikkal a Varázskulcs Közösség céljait támogatják. Így szeptembertől meseterápiával, rajzfoglalkozással és péceli kulturális programok látogatásával tudjuk gazdagítani programunkat.

Hisszük, hogy Pécel polgáraival és a péceli vállalkozásokkal közösen vagyunk olyan erősek, hogy nehéz helyzetből induló gyerekek életében valódi változást indíthassuk el. Együtt hozzásegíthetjük őket ahhoz, hogy eredményes és boldog polgárai lehessenek városunknak.

Hol tudják megtalálni a Varázskulcs Közösséget a szervezet munkája iránt érdeklődők, leendő önkéntesek és támogatók?

Telefonszámunkat a szerkesztőségben kérhetik, honlapunkat a http://varazskulcs.blog.hu, Facebook oldalunkat pedig a www.facebook.com/varazskulcskozosseg címen találják meg. Itt tájékoztatást adunk az önkéntes és támogatási lehetőségekről, a szervezet munkájáról. Nálunk kicsiben is el lehet kezdeni a segítségnyújtást, hisz szakképzettség vagy gyakorlat nélkül érkező önkénteseket is szeretettel várunk, illetve pár ezer forintos támogatással is tudjuk segíteni a gyerekek előrehaladását.