Találtunk egy nagyon elgondolkodtató levelet, amit egy kitűnő tanuló szüleinek írt egy képzeletbeli „rossz” tanuló édesanyja. Ez a gyerek történetesen diszlexiás, édesanyjának elképzelt szavait pedig az olvasási nehézséggel küzdőknek szóló Varázsbetű blog szerzője jegyezte le. De annyira igaz szinte bármilyen tanulási nehézséggel küzdő gyerekre, hogy akár változtatás nélkül is kitehetnénk. Végül mégis elkészítettük a saját változatunkat azoknak a „rossz” gyerekeknek az édesanyja nevében, akik szegénységből és/vagy többféle hátrányból indulva igyekeznek jó embert nevelni a gyermekükből. Az eredeti levelet ITT találjátok, a Varázskulcsos változatot pedig alább olvashatjátok.

Kedves Anyatársam!

Sokszor látom a Facebookon büszke bejegyzéseidet a nagyszerű gyermekeidről. Ne haragudj, hogy csak ritkán lájkolom őket. Pedig a gyerekeid és Te is megérdemeltek minden elismerést, hiszen biztosan nem kevés erőfeszítésetekbe kerül a kitűnő bizonyítvány, az iskolai és megyei versenyeken elért helyezések, a sporteredményekért kapott érmek, a példamutató magatartásért kapott jutalom könyvek, vagy azok a gyönyörű rajzok, kézműves ajándékok, amelyeket a gyerekeid szakkörökön készítenek. Kérlek, posztold őket továbbra is, igenis legyél büszke rájuk és magadra, mert jól csináljátok. Igyekszem én is örülni a sikereiteknek, mégis összeszorul a szívem, amikor látom. Ha megengeded, most elmondom miért.

Az én gyerekeim nem kitűnők. Sőt, van, hogy még bukdácsolnak is. Még soha nem kaptak jutalom könyvet a példamutató magatartásukért, viszont gyakran nekik van a legtöbb fekete pontjukegy-egy hétnek a végén. A versenyeken nem érnek el helyezést, mert legtöbbször nem is jutnak el a versenyre. Pedig a tieidhez hasonlóan küzdenek, csak épp azért, hogy egyáltalán végigcsinálják a következő tanévet. És nem azért kerül nekik ez az „alacsonyabb” teljesítmény ugyanannyi erőfeszítésbe, mint a tieidnek a kitűnő bizonyítvány, mert buták vagy lusták. Hanem azért mert eleve hátránnyal indulnak ebben a versenyben. Például, mert nekem fiatalon be kellett fejeznem az iskolát, így nem tudok segíteni nekik a tanulásban. És (vagy) mert egyedül nevelem őket, és az eltartásukhoz olyan sokat kell dolgoznom, hogy alig marad időm rájuk. Mert így sincs pénzem arra, hogy különórára, szakkörre járjanak. Sokszor arra sem, hogy rendes felszerelést vásároljak nekik. A felszerelés hiányáért pedig fekete pont, aztán egyes jár. Biztosan tudod, hogy önmagában ezzel eléggé le lehet rontani egy bizonyítványt.

Ami neked tehetséggondozás, az nekem az államilag – sajnos nagyon alacsony óraszámban biztosított – fejlesztés.

Sejtem, hogy néha neheztelsz a gyermekeimre, és meg is értem. Miattuk kell félbeszakítani a tanórát, rájuk kell külön figyelmet fordítania a tanítónak, így veszi el akaratlanul az én gyerekem a te gyermekedtől az értékes időt. Nagyon sajnálom, ha gondot okoznak, mindig kérem, hogy viselkedjenek rendesen. De azt is tudom, hogy otthon egy pici szobában összezárva, fejlesztő játékok, mesekönyvek nélkül, gyakran szülői felügyelet nélkül csak úgy nőnek, mint a vadvirágok.

Nem titkolom, otthon nem mindig békés a hangulat. Sokszor nyomaszt minket a pénztelenség, az összezártság. Nem tudunk kikapcsolódni, nem tudjuk elvinni a gyerekeinket nyaralni, kirándulni, sportolni. Mindez nyomot hagy a lelkükön, de nem látom, hogyan tudnánk előre jutni, kilépni ebből a nehéz helyzetből. És nem, pszichológushoz sem tudom elvinni őket, legfeljebb az állami rendelésre, ha kapunk időpontot egy-két hónapon belül, de oda is csak akkor, ha ki tudom fizetni az útiköltséget.

Én nem tudok feltenni győzedelmes képeket a gyerekeimről a Facebookra, pedig pontosan ugyanolyan büszke vagyok rájuk, mint Te a tieidre. Csak mi nem azt mondjuk, hogy győzelem, hanem azt, hogy megcsináltuk!

Remélem, ha jobban megérted az okokat, Te és a gyermeked talán nem haragszol majd az én gyerekeimre.

De szeretnék ezen felül még kérni Tőled néhány dolgot.

Kérlek, ne tiltsd el a gyerekeidet az én gyerekeimtől! A te gyerekeid erősek, jók az alapjaik, nem tudják őket elrontani. Igen, tudom, az enyémek néha rosszalkodnak, de csak azért, mert kirekesztettnek érzik magukat, és azt hiszik, ez kell ahhoz, hogy odafigyeljenek rájuk.

Kérlek, beszélj a gyerekeiddel, és mondd el nekik, hogy vannak olyanok, akiknek a tanulás nehezebben megy, mint nekik. Magyarázd el nekik, hogy attól, hogy egy gyerek nem olvas, vagy nem számol jól, még lehet jó ember, vannak jó tulajdonságai. Például jószívű, ügyesen focizik, jókat lehet vele beszélgetni vagy jó a humora. Ha egy gyerek nem olvas, vagy nem számol jól, még nem szabad kinevetni, hisz másnak sem esik jól, ha kinevetik, mert nem jól focizik vagy fél felmászni a fára. Segítséggel mindenki lehet jobb abban, amiben egy picit el van maradva a többiektől.

És mondj el nekik még valamit, kérlek! Mondd el nekik, hogy különbözőek vagyunk. Beszélj nekik a különc gyerekekről, a félős vagy hangos gyerekekről, a tolószékesekről, a gyengén látókról, azokról, akik nem beszélnek magyarul, és azokról, akiknek lyukas a cipője. Beszélj nekik arról, hogy mindannyian mások vagyunk. Más dolgokban vagyunk jók, és másban gyengék. Hogy máshonnan jöttünk, máshogyan, máshová születtünk. De az, hogy különbözünk, nem jelenti azt, hogy bárki kevesebbet ér közülünk. És ha a gyerekeink megtanulják elfogadni a különbségeket, a sokféleséget, akkor a miénknél boldogabb világban élhetnek.

Köszönöm, hogy elolvastad a soraimat!

Egy hozzád hasonló édesanya